RVili Creative Commons License 2023.10.26 0 1 29472

Egyébként hagy kérdezzem meg, az itt jelenvalók többsége simán, nyugalmas körülmények között (mondjuk egyedül, pornóval) gond nélkül eléri és fenntartja a kőkemény erekciót, csak nőnél jelentkeznek gondok?

Mert az a fura tapasztalatom (49 vagyok) hogy pár éve mindenféleképpen erős hanyatlás jelentkezett: 

- libidó terén
- az utolsó kapcsolatom végén gyengén teljesítettem
- azóta volt két futóbb kapcsolat, az egyik totális csőd, a másik csaknem totális -  PIRULÁKKAL IS!!
- azt éreztem, hogy már egyedül, a pornóval se olyan kemény, és az egész nem az igazi

Aztán (főleg az utóbbi fél évben) elkezdtem többet törődni az egészségemmel, leadtam pár kilót, egészségesebben táplálkozom, ÉS


Jött a SZEXISTENNŐ, akivel elképesztően jó minden és ráadásul nála VÉGRE gumival* sem kell kínlódni.
Most azt érzem, hogy simán menne "dopping" nélkül is, de azért egy ideig még feleket beveszek.. biztos ami biztos.

*(Esküszöm, legtöbb bajom a gumi használattal hozható összefüggésbe.  Már életem első élményei is ilyen volt, az első lánnyal becsődöltem amikor a gumival való kínlódásra került sor. Eleve vérpénisszel szörnyű a gumi, mert ha elérem a maxot (14-15 cm kerület)  akkor a normál gumi kevés, ezért próbálkoztam extra nagy gumival, de ha kevésbé éreztem miatta és alábbhagyott a lelkesedés de még simán állt a szerszám, csak épp normál méreten akkor meg nagy volt az extra és a partnerben maradt.)