kígyószisz Creative Commons License 2023.10.19 0 0 4829

Ez egy nagyon jó cikk, Rostoványi Zsolt is pont azt mondja el, amit itt mi sokan: a Hamász most alaposan keresztbe tett a formálódó izraeli-arab együttműködésnek, pedig már milyen szépen nézett ki, eddig 6 arab ország ismerte el Izraelt és még Szaúd-Arábia - a térség egyik vezető állama - is hajlandó volt keülni tárgyalni Izraellel egy esetleges kooperációról.

Ebbe most a Hamász jó alaposan belerondított, az egész békefolyamat most leállt. Nyilván ez is volt (az egyik) céljuk. 

 

Egyébként arról is beszél, amit itt egyesek (most már többes számban, északi és déli Bay-ek) nem hittek el nekünk:

"virtuálisan már létezik egy palesztin állam. 1988-ban kikiáltotta a palesztin államot a palesztin nemzeti tanács, és ezt körülbelül 138-140 ország, beleértve Magyarországot is, elfogadta. Tehát létezik palesztin állam, például diplomáciai képviselete van Palesztinának Magyarországon, meg Magyarországnak Palesztinában, Rámalláhban és más országokat is említhetnék. Ezt a palesztin államot elfogadták úgy, hogy jogi értelemben még nem egy igazi állam, jogi értelemben akkor lehetne állam, ha egy területtel is rendelkező alakulat létrejön."

 

Arról is beszél a cikkben, hogy többezer évre visszamenőlegesen kell ott vizsgálni a kérdést,  hiszen akkor azon a földön zsidók éltek (Dávid király), majd a XVIII. (!) század végén, a XIX. század elején kezdődtek újra oda a zsidó beáramlások (tehát messze nem 1948. után, hogy lehet ekkora hülyeségeket leírni?), és ott rögtön konfrontálódni is kezdtek az arabokkal. 

 

Az ominózus mondat pedig, amire hivatkozol, így hangzik, telje sen más az értelme, mint ahogyan azt te interpretáltad:

 

"ugyanakkor 2017-ben a Hamász elfogadott egy új dokumentumot, amiben azt hangsúlyozza, hogy neki nem a zsidókkal van baja azért, mert ők zsidó vallásúak, a nagy vallások elismertek, hanem a cionista entitással vagy a cionista projektummal, ami egy zsidó államot akar ráerőltetni a térségre." 

 

Tehát továbbra sem ismerik el Izraelt, ehhez képest majdnem mindegy, hogy a zsidókkal is bajuk van-e, vagy sem. 

De láthatjuk, hogy van, hiszen olyan örömmel öltek civil zsidó embereket a kibucokban, csecsemőket, terhes anyákat, stb., hogy senkinek nem lehet kétsége, mi a véleményük a zsidó civil emberekről. 

 

Előzmény: Törölt nick (4808)