A magyar kerékpár "bölcsője" - "Nemzeti" kerékpár - Üzletpolitika "fehér"-en
(szemelvények)
1928-ból
Weiss Manfred - kerékpárok
Értesülésünk szerint az ismert WM márka 1929-ben már nemcsak az autókon lesz látható, hanem a kerékpárok nagy tömegén is, mert a gyár áttér a közhasználatú kerékpárok előállítására is. Ez annál örvendetesebb, mert eddig kizárólag behozatalra voltunk utalva, ami lényegesen rontotta a külkereskedelmi mérleget.
1929-ből
Kerékpáralkatrészek vámmentes behozatala
Az 1929. évi 140/M. E. számú rendelet határozmányai szerint kerékpárláncokat, továbbá nem motoros kerékpárokhoz való golyós csapágyakat, valamint szabadonfutó fékagyakat a kerékpárok gyártásával foglalkozó üzemek ezentúl (1929 január 12-től kezdődőleg) külön engedély alapján vámmentesen hozhatják be.
Weiss Manfrédék uj kerékpárgyárának érdekében az eddiginek kétszeresére emelik fel a kerékpárvámokat
[...]
A Weiss Manfréd-gyár a háború alatt létesített nagy üzemeket fölhasználva, ma már a legkülönbözőbb iparcikkek gyártásával foglalkozik. Gyártanak Csepelen repülőgépeket, zománcedényt, különböző vas- és acélárukat, számtalan különféle cikket. A Weiss Manfréd-gyár legjelentékenyebb tényezője a csőkartelnek, legutóbb a városok csőszükségletének fedezésénél az egész közvélemény érdeklődéssel vette tudomásul, hogy milyen hatalmas vámok teszik lehetővé a gyár részére a csőgyártást és a külföldi áruk kiszorítását. Most azután a Weiss Manfred-művek egy uj cikk gyártására is berendezkednek: a gyártelepen már megkezdték a kerékpárok gyártását, a Weiss Manfréd-féle kerékpárok a legközelebbi időben forgalomba is kerülnek. Ezzel egyidőben életbelép egy uj kormányrendelet, amely a magyar ipar védelme címén a külföldről behozott kerékpárok vámját az eddigi 75 aranykoronáról 150 aranykoronára emeli fel.
[...]
Ezt a demokratikus közlekedési eszközt egy magánvállalat érdekében megdrágítani nem szabad és nem is lehet. A magyar ipar érdekeire való hivatkozás ebben az esetben teljesen jogtalan. A magyar iparnak nem érdeke az, hogy létrejöjjön egy protekciós, melegágyban plántált, üvegházi levegőn fölnevelt iparág, amely a szabadversenynek első lehetletére életképtelennek bizonyul, az csupán a Weiss Manfréd-család magánérdeke. Ez a család hosszú évtizedek során éppen eleget kapott Magyarországtól, a magyar földtől, a magyar nemzettől: ez a család szerény, majdnem vagyontalan kezdés után mi közöttünk Európa egyik leggazdagabb és leghatalmasabb családjává lett, amelynek vagyona szinte felbecsülhetetlen.
Weiss Manfredek újabb nemzeti ajándéka
[...] A kifogásolt vámemelés nem egyedüli kedvezése a Weiss cégnek. Neki ezentúl azokat a kerékpár alkatrészeket, amelyeket nem gyárt, vámmentesen szabad behozni. Ilyen nemzeti ajándékban más gyárak is részesülnek, más gyárak is hozhatnak be egyes árukat vámmentesen, hogy azután a vámvédelem teljes kihasználása mellett drágábban adhassák el, vagyis, hogy az állam helyett a vámot ők szedjék be a fogyasztóktól. Rendszerint ezt a nemzeti ajándékot valahogyan úgy szépítik, hogy hivatkoznak arra, hogy a vámmentességek kizárólag oly tárgyakra vonatkoznak, melyeket még tovább kell megmunkálni.
Nem így a Weiss-cégnél. Azokra a kerékpáralkatrészekre, melyeket nem állít elő, vámmentességet élvez, noha ezek az alkatrészek, legalább a legfontosabbak, a legteljesebb mértékben kész, tökéletesen befejezett ipari áruk.
[...]
Akik tőle vesznek kerékpárokat, meg is fizetik a vám árát, de nem az állam kasszájába, hanem a Weiss-cég pénztárába.
[...]
És jól jegyezzük meg: ezentúl a Weiss-céggel senki sem konkurrálhat....
A kerékpárok vámját a kormány csakugyan fölemelte anélkül, hogy a kereskedelmi érdekeltséget megkérdezte volna és dacára annak, hogy ez a vámemelés csak egyetlen egy magyar cég érdekeit szolgálja, a magyar kereskedelemnek és magyar fogyasztásnak pedig határozottan hátrányos. Föltéve, de meg nem engedve, hogy a Weiss Manfréd rt. a kerékpárokat olyan minőségben és mennyiségben állítja elő, hogy a magyar fogyasztás igényeit minden tekintetben kielégítheti, amit legalább is be kellene még bizonyítania, még akkor is veszedelmes volna az olyan vámvédelem, amely egy cégnek valósággal monopolisztikus helyzetet teremt. Nincs semmi garancia arra, hogy a nagyon is nagy vámvédelemmel a cég nem él-e olyan módon vissza, hogy gyártmányainak árát az importparitás legfelső határán tartja, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a bicikli, a szegény embereknek különösen a vidéken ma már nélkülözhetetlen olcsó közlekedési eszköze annyira megdrágul, hogy éppen azoknak válik hozzáférhetetlenné, akik legjobban rá vannak szorulva , sőt a jelek arra vallanak, hogy a gyáros cég a vámvédelmet nem tekinti írott malasztnak, mert gyártmányainak árát nagyon magasan szabta meg. Külön sérelme a szakmabeli kereskedőknek, hogy a Weiss Manfréd-cég közvetlen fogyasztóknak állítólag még részletre is ad el kerékpárokat. Az érdekelt kereskedők ezt méltán annyira rossznéven vették, hogy a Weiss-féle biciklik bojkotját határozták el. A bojkottot a cég azzal igyekszik megtörni, hogy egyes kereskedőkkel akar megállapodásokat létesíteni. Úgy halljuk, hogy az eddig elért eredmények nincsenek arányban a fáradsággal és költségekkel, ha pedig valóra válik a szakmabeli kereskedők körében fölmerült az a terv, hogy szervezkednek és bírság terhe mellett kötelezik magukat arra, hogy a cég gyártmányait nem tartják, a cég mégis kénytelen lesz a kerékpároknak egyenként fogyasztóknak való eladásáról lemondani.
A "Csepel"-kerékpárok bevezetésének mosdatása
Kötelességszerűleg szóvátettük azt a legenyhébb megítéléssel is furcsa eljárást, amellyel a Weisz Manfréd rt. legújabb gyártmányát, a >Csepel<-kerékpárokat a kereskedelem megkerülésével a magyar piacon bevezetni törekszik. A Varrógép- és Kerékpárkereskedők Egyesülete hivatalos lapjának nem tetszik, hogy bátrak voltunk annak a szakmának érdekeiért síkra szállni, amely anyagilag is jelentékeny mértékben járul hozzá ennek a szaklapnak föntartásához és fölényes hangú cikkben próbál szerecsent mosdatni, Weiszék eljárását kifogástalannak beállítani, egyúttal pedig ráfogja a Magyar Kereskedője Lapjára, hogy a magyar gyáripart és kereskedelmet ellenlábasokként akarja szembeállítani, hogy az ellenséges atmoszférában könynyebben találja meg számításait a külföldi ipar, »ahonnan — szerinte — az ilyen szelek fujdogálni szoktak«. Nem akarunk senkivel sem polémiát folytatni. Nem is a magunk igazának bizonyítására, hanem kizárólag a döntésre hivatott közegek és hatóságok helyes informálása végett mutatunk rá arra, hogy ahány állítás van az illető cikkben, annyi valótlanságot tartalmaz. Hogy a végén kezdjük : Azt mondja, hogya kereskedelem kikapcsolásának kérdésében is rosszul informált a cikk írója. A magyar kerékpárkereskedelem olyan tekintélyes cégekből áll, hogy a hazai gyár is elsősorban ezekkel a cégekkel indította meg tárgyalásait termelvényének átvétele céljából és az a cél vezette, hogy kerékpárjai a kerékpárkereskedelem útján jussanak el a fogyasztókhoz.« Hát ez bizony nem így történt ! A Weiss Manfred cég a tényleg előkelő és minden tiszteletet megérdemlő kereskedő cégekkel nem tárgyalt, hanem nekik diktálni próbált: azt akarta diktálni, hogy az általa megszabott, a tényleges piaci áraknál 30—40 százalékkal magasabb árakon vegyék át gyártmányait. A kereskedőkhöz körlevelet intézett, amelyben a kerékpárok árát gummi és lámpák nélkül darabonként 145 P-ben szabta meg, egyúttal pedig megkezdte a biciklik magánfogyasztóknak tizenkét havi részletre fölszerelve 163.500 áron valóságos házalással való eladását. A Weiss Manfred rt. eladási szervének, az Agrárglobus rt.-nak autósai megjelentek az ország különböző helyein kerékpárokkal megrakottan és a mondott áron mondott feltételek mellett árusították a bicikliket boldog-boldogtalannak. Nem kell szakembernek lenni annak megértéséhez, hogy egyetlen kereskedő sem foglalkozhat olyan cikkel, amelyet a magánfogyasztó hosszú időre beosztott apró részletek ellenében ugyanazon az áron kaphat meg, mint amennyit a kereskedőnek kell érte készpénzben vagy rövid lejáratra fizetnie. Egy-egy kerékpár gummitömlője ugyanis kb. 18 P-be kerül. És aki azt hiszi, hogy az említett árak az importparitás színvonala alatt vannak, vagy csak csekélységgel haladják azt meg, az nagyon téved, mert — mint már említettük — ezek az árak 30—40 százalékkal magasabbak a mostani piaci áraknál. Tehát betű szerint igaz, hogy a Weiss Manfréd rt. a kerékpárok drágítására törekszik a mai vám mellett is és nagyon valószínű, hogy még magasabb árat kérne, ha a kormány megtenné neki azt a szívességet, hogy a mostani 100 kg.-ként 70 aranykorona vámot 100, esetleg 140 aranykoronára emelje föl. Amikor a túlzott vámvédelemről beszéltünk, nemcsak az imént említett vámtételekre gondoltunk, hanem még inkább arra, hogy a Weiss Manfréd rt. olyan formában élvez vámvédelmet, hogy kerékpáralkatrészeket, szabadonfutó fékagyat, golyós csapágyakat, láncokat, stb. hoz be vámmentesen, nem végez tehát olyan gyári munkát, amilyent akáremlyik mechanikus nem tudna végezni. Magyarán vámmentesen importál olyan alkatrészeket, amelyeket összeszerelten másnak csak aránylag magas vám mellett lehet behoznia. A hatalmas nagy gyárvállalat emellett mindössze évi 10—12.000 kerékpár előállítására rendezkedett egyelőre be, míg a hazai szükségletnek csupán egy töredékét termeli, míg ha a szóban forgó alkatrészeket akárki vámmentesen behozhatná, az országban többszáz kisebb-nagyobb mechanikus legalább 25.000 kerékpárt tudna termelni, vagyis a szükségletet körülbelül el tudná látni. Igaz ugyan, hogy 1928-ban 60— 70.000 kerékpárt hoztunk be és ezt a mennyiséget majdnem egészen el is helyezték az országban, de ennek az volt az oka, hogy a biciklifogyasztás tekintetében a tavalyi esztendő rekordév volt, mert a háború alatt és után évek hosszú során át kerékpárokat alig lehetett importálni és amikor a behozatal könnyebbé vált, a kereslet erősen föllendült. Ma azonban a magyar fogyasztás már telítve van, valószínű tehát, hogy a forgalomban nagy visszaesés következik majd be és Csonka-Magyarországon nem lehet majd évi 30— 40.000 biciklinél többet elhelyezni. Elhisszük, hogy a Weiss Manfréd rt. ezt az üzemágát úgy tudja fejleszteni, hogy egy-két esztendő múlva a fogyasztás felét el tudja látni; akkor is azonban csak az teheti a behozatalt fölöslegessé vagy szoríthatja a minimumra, ha mindenki vámmentesen importálhat alkatrészeket és a kisebb mechanikusoknak is éppen úgy módjukban lesz »hazai gyártmányú« kerékpárokat öszszeszerelni, mint a nagy gyáros cégnek. A Magyar Kereskedők Lapja törhetetlenül küzd azért, hogy a magyar kereskedő mindig részesítse lehetőleg előnyben a hazai terméket a külföldivel szemben — alig van olyan száma, amelyben ezt a témát nyomatékosan szóvá ne tenné — a kereskedőket folyton rábeszéljük,, hogy vevőiket, a fogyasztóközönséget is igyekezzenek a rendelkezésükre álló minden eszközzel ilyen irányban nevelni, de mint a kereskedelem érdekeinek képviselésére hivatott sajtóorgánum nem tudnék a kereskedőket arra rábeszélni, hogy az olyan gyártmány bevezetéséért exponálják magukat, amelynek gyártója cikkét a kereskedelem megkerülésével igyekszik forgalomba hozni és annyira megy, hogy egyes ipari gócpontokon, nagyobb gyárvállalatoknál munkavezetőket, előmunkásokat és más olyanokat bíz meg képviseletével, akiknek a munkásokra befolyásuk van, kifejezetten azzal a célzattal, hogy ezek a képviselői gyártmányát magánfogyasztóknak adják el apró részletekre olyan áron, amilyent a kereskedőtől kér. A kerékpárokkal foglalkozó magyar kereskedők tartoznak önmaguknak és a kari szellemnek, a magyar kereskedelem jövő boldogulásának azzal, hogy az olyan semmibevevésüket, amilyent a Weiss Manfréd rt. produkál, ne tűrjék el tiltakozás nélkül, még ha olyan hatalmas potentátum részéről jön is, mint épen a Weiss Manfréd részvénytársaság.
Béke a Weiss Manfréd-gyár és a kerékpárkereskedők között.
Mint ismeretes, az első magyar kerékpárokat a csepeli gyár a kereskedelem kikapcsolásával, közvetlenül a fogyasztók részére árusította. Körülbelül kétezer kereskedő memorandummal fordult a gyárhoz, hogy a kerékpárárusításból való kizárásuk egzisztenciájukban fenyegeti őket. Hosszas tárgyalások után most plattformot találtak az ügyek rendezésére. Eszerint Csepel a kerékpárokat részben eddigi megbízottai, részbem a kereskedők útján fogja forgalomba hozni. Ezzel a megegyezéssel az eddigi 240 pengős kerékpárárak a multté lettek, mert a gyár gépeit 165 pengős áron hozza forgalomba, részletfizetésre is. A csepeli kerékpárok gyártásánál 400 munkás foglalkoztatása vált lehetővé.
1930-ból
A magyar kerékpárkereskedők a magyar kerékpár ellen
A kerékpárkereskedők és a Weiss Manfréd-gyár ügye a kereskedelmi miniszter előtt
Kikapcsolta-e a magyar gyár a közvetítőkereskedelmet ?
A magyar gyártmány olcsóbbá tette a kerékpárt
A következő tudósítást kaptuk: A kerékpárkereskedők és a Weiss Manfred gyár között még mindig áll a harc a „Csepel“ kerékpárok miatt. Az előzmények ismeretesek: a csepeli Weiss Manfred gyár új gyártmányú kerékpárokat hozott forgalomba, ami nem tetszett a kereskedőknek. A legkülönbözőbb kifogások hangzottak el az újonnan forgalomba kerülő gépek ellen, amelyek úgy konstrukciójukban, mint áraikban versenyképeseknek bizonyultak a külföldi gyártmányokkal szemben. Ez bizony szíven talált néhány kereskedőt, aki elhalmozta magát a külföldi képviseletek egész tömegével és most megijedt a magyar ipar sikerült produktumának váratlan versenyétől. Gyűlések, memorandumok, határozati javaslatok jelezték a kerékpárkereskedők ideges, izgatott harcba indulását az új magyar kerékpárokkal szemben. Végül is összeültek a kereskedők a gyár képviselőivel és megpróbáltak megállapodni abban, milyen feltételek mellett árusíthatnák az új gépeket kiskereskedői forgalomban is? Ezek a megbeszélések azután még távolabb röpítették egymástól a szembenálló feleket. A kereskedők ugyanis hallani sem akartak arról, hogy 15 százalékos kezdődő jutalékra és 50 százalékos kockázatra vállalják az árusítást, a gyár pedig ragaszkodott ehhez a feltételeihez. De nemcsak emiatt éleződött ki még jobban a helyzet, hanem azért is, mert a gyár elhatározta, hogy közvetlen a fogyasztók rendelkezésére is áruba bocsájtja új gépeit. A kerékpárkereskedők ezek után újabb nagygyűlést hívtak egybe és ezen újabb határozati javaslat született, amelyet most már egyenesen a kereskedelmi miniszterhez címeztek és tőle kértek, akadályozza meg az új kerékpároknak a kereskedelem kikapcsolásával tervbe vett árusítását. E pillanatban tehát a miniszter előtt fekszik ennek az izzó háborúskodásnak ügye. Az itt közölt tudósítás állandóan a kerékpárkereskedők összességéről beszél, holott a valóságos helyzet az, hogy a magyar gyárnak nem a kereskedők tömegével van baja, hanem tulajdonképpen csak nyolc nagykereskedővel, vagy ha úgy tetszik, a Kerékpárkereskedők Egyesületével. Az igazság az, hogy a magyar kerékpárokat készítő gyár eddig már 1000—1200 kiskereskedővel állapodott meg, ezzel tehát a közvetítőkereskedelem bekapcsolása megtörtént. Ami azt a vádat illeti, hogy a gyár közvetlenül szolgálja ki a magánfogyasztókat, ebben a valóság az, hogy aki magához a gyárhoz fordul, itt is kielégítheti szükségletét, de egyben minden alkalommal felvilágosítják arról, hogy ugyanolyan áron vásárolhatja meg a magyar kerékpárt a kiskereskedőknél, mint amilyen árban a gyártól kaphatja. A magyar gyártmánynak a piacra gyakorolt hatását jellemzi, hogy a magyar kerékpárok forgalombahozatala az eddigi 220—240 pengős árakat 165-re szorította le, vagyis arra az árra, amelyért az új magyar gépeket árusítják. Nyilvánvaló ebből, hogy a magyar iparfejlesztés felsőbbrendű célkitűzéseit nem is tekintve, fogyasztói szempontból is üdvös hatása volt a magyar kerékpár forgalombahozatalának. Ezt az olcsóbbodást a vámszempontok sem befolyásolták, mert a kerékpárok vámja ma 100 kilogrammja mint 100 aranykorona, ami azt jelenti, hogy egy kerékpárra mindössze 15 aranykorona vám esik.
1934-ből
A magyar kerékpárkereskedelem esztendők óta a legnagyobb válsággal küzd. Ez az állapot azóta tart, amióta a Weiss Manfréd-gyár megjelent a piacon kerékpárjaival és lehengerelte a sok évtizedes múlttal rendelkező kereskedői tábort és kreált magának máról holnapra kereskedőket, cca 1500-at. Azóta behozni alig lehet, de mindennek dacára az üzlet lanyha, mert nincs vásárló. Az alkatrészek is lassan fogynak. Itt szédületes konkurrencia fejlődött ki. Sokan gyártanak és a silány piacot mindegyik iparos-kereskedő szeretné megszerezni és az árakat egészen lenyomták. [...]
