zdcmchy Creative Commons License 2023.09.21 0 0 435251

Hagyományosan mindég a bejutás szélén billegőre szoktam, 2002. a MIÉP, sajnos kiesett kevés hiányzott, 06.-ban az MDF az lehet, hogy éppen nekem köszönhette, mert pár szavazót egészen biztos, hogy én szereztem hozzá, 10 ben a fideszre, azután már nem emlékszem, ...talán volt egy LMP is? Az izraeli szerintem ennek a fajta demokráciának a tetőpontja, a nem tudom hány de nagyon sok párttal, a bejutó is nagyon sok ott. (legutóbb a fideszt szavaztam, a gyermekvédelmi hülyeségben nem vettem részt, de a külügye miatt, azt helyeslem, a dumát hozzá nem, de a cselekményeket igen)

De be lesz ez fejezve szerintem, az usa ban szerintem már az szándékos is volt amikor a 97% feldolgozás után változtattak az eredményen, gondolom, hogy lássa aki érti, hogy a politikai rendszer megváltozott. Egy fajta demokrácia ez is, amikor nem annak van jelentősége, hogy kire mire hányan szavaznak, hanem kik azok akik számolják. Demokrrácia variáció ez is, mert abban is kell kilakuljanak arányok. Élni meg királyságban vagy bármilyen politikai rendszerben is lehet jól is rosszul is. Az advocatustól tanultam itt mert az írogatta egy időben, hogy egy társadalom annál jobban működik minél kevésbé függenek az élet kilátások a születés helyétől. De, hogy az mitől függ? Azt már egy zöldkomcsi se tudja megmondani. )-: De ez most nem olyan, az biztos. ))-:

Előzmény: FRANKYE (435250)