FERENSZ Creative Commons License 2023.09.12 0 0 2625

Byd Qin:

 

 


Egyik alkalommal nézelődtem a neten, és a figyelmembe akadtak szép formavilágú autómodellek, de mégis olyan márka megnevezéssel, melyek nekünk semmit sem mondanak, vagy még nem is hallottunk róla esetleg.
Korábban is vásároltunk már az eladótól, akkor a kínai piacos Vw modellek jöttek.
Igen, részben sejthető hogy ismét kínai piacos modellek érkeznek a repertoárban, de ezúttal nem Volkswagenek, nem is más, hanem egyenesen - most itt a kínai piacos jelző vicces lenne - tehát egyenesen kínai márkák modelljei következnek.
Miután a pakk összeválogatása megtörtént, elküldtem a linkeket Emberemnek ki meg is jegyezte, hogy "Mik ezek, Jézus?! :D"
De Én amondó vagyok, nem vagyok kínai - számunkra ismeretlen - márkájú autó(modelle)k ellen sem, ha egyszer formára tetszenek-bejönnek.
Főleg ha még a kidolgozásuk is olyan, amire az ember joggal és okkal mondhatja hogy modell, nem játék.
Így voltam ezeknél is.
Nem egyet megnéztem, tetszik, ráadásul szép, igényes kidolgozásúak, legtöbbjük fém modell, gumis kerekekkel, üveg lámpákkal.
Noha meg kell mondjam hogy nem voltak olcsók, főleg mert még a megérkezésükkor is volt egy 10 000-es plusz kiadás rájuk vámként, de így is úgy érzem megérte.
Gyűjteményem ezáltal már nem csak Európai hanem kínai (márkájú) modellekkel is gyarapodott.
Komoly fejtörést okozott, hogy milyen sorrendben is mutassam be őket, mert van benne még a többitől is érdekesebb darab - pl a második példányunk ami majd ezután jön - de végül is úgy voltam vele, hogy egyrészt haladjak a kinézett sorrendben, kb a bemutatások felekor járva pedig értelemszerűen a márkamegnevezés alapján.


Nem semmi ez a masina.
Bár ha azt mondjuk "Byd" elég furcsán hangzik, vagy szinte nem mond semmit.
Lerí róla hogy kínai, de attól még nem feltétlen gagyi, hisz manapság már az autók gyártása során is változott a "kínai=gagyi" megítélés, hisz kínai között is van persze gagyi és van minőségi.
Ráadásul utána is néztem hogy mit jelent a Byd - mert gondoltam hogy valami rövidítés - de erről majd később teszek említést.


Nagyon szépen megcsinálták a modellt.
Fém modell, jól áll neki ez a metálnarancs szín is, noha Én azért elsőre inkább egy fehér példánnyal szemeztem, de annál az eladónál nem volt elérhető csak a narancs és nem is nagyon lett volna más, talán még két-három modell, így maradtam inkább jelenlegi eladónknál.
Szépen megcsinálták a krómos BYD emblémás hűtőmaszkot, a lámpák is gyönyörűek.
Üveg lámpa berakás, alatta krómos égőhelyes kialakítással, és az üvegen még azt a fehér részt is megcsinálták, ami csak sejtem hogy a helyzetjelző világítás akar lenni, de az is lehet hogy csak egy dísz a lámpán.
A lökhárítós részen is szépen megcsinálták a festéseket, a ködlámpáét, az íves C jelű részt és még tolatószenzor pöttyöket is kapott, minden a helyén van.
A kerekek természetesen gumisak és a felnik is vagányul néznek ki és krómosak.
Sőt ha egy picit megnézzük a dobozos képet, még tetőablakot is kapott és a belső is szép, barna ülésekkel van megcsinálva, tehát nem csak külsőre egy igényes modellről van szó.


Hátul csodálatosan szép üveglámpa berakást kapott - eredetileg ez csábított el, nagyon frankó ahogy az az alsó rész végigmegy a csomagtartó ajtón - és ha megnézzük alatta még a ledes pöttyözés is látszik, valamint az irányjelző is meg van benne csinálva egy enyhe sárgás beütéssel.
Természetesen a kínai karakterek kicsit zavarók lehetnek nekünk Európaiaknak, de most ezt próbáljuk "nemodaképzelni" :D
Szintén megcsinálták rajta a tolatószenzor pöttyöket, prizma festést is kapott a lökösbe ráadásul rendesen a helyén, nincs elcsúszás vagy ilyesmi, valamint a tetejére kapott egy pici "cápa antennát" és fűtőszálas hátsó szélvédőt.


Úgyhogy lehet mondani hogy első kínai modell-márka-modellem, de biztos nem az utolsó :D