II. A JÉZUS KRISZTUSBAN VALÓ HIT AZ ELSŐ ZSINATOK SZERINT

A. Krisztus istenségéről: az Újszövetségtől a Niceai Zsinatig

1. Azok a teológusok, akik ma kétségbe vonják Krisztus istenségét, gyakran erre az érvelésre hivatkoznak: egy ilyen dogma nem származhat a hiteles bibliai kinyilatkoztatásból; eredete a hellenizmusban található. Ezzel szemben elmélyültebb történelmi kutatások igazolják, hogy a görögök szerinti gondolkodásmód teljesen idegen ettől a dogmától, és minden erejével elutasítja azt. A Krisztus istenségét hirdető keresztény hittel a hellenizmus szembehelyezte az isteni transzcendencia dogmáját, amit összeegyeztethetetlennek tartott a názáreti Jézusnak az emberi történelemben való kontingenciájával és egzisztenciájával. A görög filozófusok számára különösen nehéz volt elfogadni az isteni megtestesülés gondolatát. A platonikusok elképzelhetetlennek tartották azt az istenségről való tanításuk alapján; a sztoikusok pedig a kozmoszról szóló tanításukkal nem tudták azt összeegyeztetni.

2. Hogy válaszoljon ezekre a nehézségekre, sok keresztény teológus nyíltan vagy kevésbé nyíltan kölcsönvette a hellenizmusból a „deuterosz theosz” (a másodlagos, vagy köztes Isten, vagyis a demiurgosz) eszméjét. Világos, hogy így megnyílt a szubordinacionizmus veszélyének a kapuja. Ez néhány apologétánál és Órigenésznél látens volt. Áriusz formális herezist csinált belőle; ő azt tanította, hogy a Fiú köztes helyet foglal el az Atya és a teremtett világ között. Az arianizmus eretneksége világosan megmutatja, hogyan jelentkezne Krisztus istenségének dogmája, ha az a filozófiai hellenizmusból, nem pedig az isteni kinyilatkoztatásból származna. A Nikaiai Zsinaton (325) az egyház definiálta, hogy a Fiú „egylényegű” („homoousziosz”) az Atyával. Ezzel elvetette az arianizmusnak a hellenizmussal való kompromisszumát, s ugyanakkor alapjában módosította a görög metafizika szkémáját, főleg a platonikusokét és a neoplatonikusokét. Valójában, bizonyos értelemben, az egyház demítizálta a hellenizmust, és keresztény megtisztítást hajtott végre rajta, csupán két létezési módot ismerve el: a nem-teremtett („nem készített”) és a teremtett létmódot; elvetette ugyanis a köztes lét eszméjét. Biztos, hogy a Nikaiai Zsinat által használt „homoousziosz” fogalom filozófiai, nem pedig bibliai fogalom. Mindazonáltal világosan kitűnik, hogy a zsinati atyák végső szándéka csak az volt, hogy az Újszövetség állításainak hiteles értelmét fejezzék ki Krisztusról, mégpedig egyértelmű módon, bármiféle kétértelműség nélkül. Ily módon, miközben az egyház megvédte Krisztus istenségét, az üdvösség tapasztalatára és az embernek Krisztusban való átistenülésére is alapozott. Másrészt pedig a nikaiai dogmatikai definíció meghatározta és megjelölte az üdvösség megtapasztalását. Ezért el lehet ismerni, hogy mély interakció van az élő tapasztalat és a teológiai tisztázás folyamata között.

Forrás