Van egyébként egy nagy lételméleti dilemma, ha a világegyetem úgy dönt, hogy bármit csinált eddig, akkor nem hallgattál rá, akkor akár szét fog szívatni, de akkor is meg fogja kapni az eredményt, amit elvár. Kevesebb pia, több felelősség, legyél tudatosabb önmagad szellemi kibocsátását illetően, és akkor erre ráállunk egy 98 %-os üzemmód mellett. De emellett ott van a tudati impulzus is- ami nyilván beilleszkedik ebbe a rendszerbe- és amely tudati impulzust egyáltalán nem érdekli, hogy azon kívül, hogy rendkívül fáradt vagy, és elájulsz a folyamatos nehezen kezelhető ingerektől- ő akkor is be fogja tolni a következőt, mert a tudati impulzust csak az érdekli, hogy rábökök, mit reagál a páciens, és ha reagál, ezen kívül nem érdekli semmi. Itt tulajdonképp a tudati impulzus ezen teljesen önjáró tulajdonságát kellene összevetni a magasabb tudati célokkal. Én mondtam már korábban, hogy én megengedőbb lennék, és extrém terheléseket csak nagyon indokolt esetben alkalmaznék, de szemmel láthatólag a tudati impulzus annyira bele van kódolva a rendszerbe, hogy ezt nem fogják vagy lehet finomabbra hangolni (ebben a rendszerben). Nyilván nekik van igazuk, mint mindenben, mert az időtlen sokdimenziósságból rengeteg mindent nem értek. De tényleg kellene valami, ami a tudati impulzust visszafogja a rendszeren belül. De lehet, hogy ez rendszerszintű, a bánat tudja.

Sokat fogok még különben a léttel ezen perlekedni, a világképem szerinti fizikai halálom után, sőt, el is várják tőlem, mert tudják, hogy én ebben a potenciális létmezőben jobb tényezőként helyezkedek el, mint introvertáltként itt, akit folyamatos extrovertáltságra kényszerítenek, akár a folyamatos hullafáradtságába is beletol az impulzus folyamatosan.

Ennek nyilván nagyjából senki számára nincs semmi értelme, de jólesett kiírnom.