Ágh István: Holdviszony


Hónapok óta nem láttam a holdat,
ha láttam volna, csupán elfogyóban,
mikor keletről elém áll az ablak
négyszögében, s nem múlik negyed óra,
már eltünik, hiszen csak néhány méter,
amit a házak szememnek kimérnek
a pályából, melynek háttal hiányzik
minden, mi nélkülem terül mögöttem,
hiába teljes, ha sohase látszik
a menny egésze, elveszti az ember
jobbik felét, mintha nem is lett volna
fiatal, inkább az öreg, mogorva
hold hasonmása, melyből lehetetlen
fölidézni a valódi csodákat,
pedig szavamra, családi kemence
hevéből szállt az égig érő fára,
isten kalácsa volt, és nyúltam érte
anyám öléből, amíg el nem értem.