vfo Creative Commons License 2000.04.20 0 0 20
Kedves HoD, örülök, hogy felvetted a fordulatszámot. Én csak azt szerettem volna szerény eszközeimmel és szókincsemmel kifejezni, hogy az emberi létnek a földi, látható dimenzióban rengeteg feloldhatatlan ellentmondása van. Pl. úgy mész ki ebből a világból, ahogy bejöttél. Vagyis a két esemény között fölöslegesen dolgoztál, mert a végén nem viszel el semmit. Ez csak úgy oldható fel, ha az ember feltételezi, hogy bizonyos esetekben nem ér ennyivel véget a dolog. Amúgy a régi görögök is az embert hármas egységként kezelték: Pneuma, psziché, szóma, vagyis szellem, lélek, test, melyből az európai gondolkodásmód az elsőt kihagyja. Mi akkor az emberi szellem? Ugyanezt állítja a Biblia is és a görögökkel összhangban az ember szellemét örök életűnek tartja. Meg azt is állítja, hogy van örök élet, ami nem a földi dimenzióban való szüntelen reinkarnálódás. Mit gondolsz, miért foglalkozik a filozófusok, gondolkodók túlnyomó része a megváltással és az ahhoz kapcsolódó titkokkal? S.W.-t is ez motiválja. Ha van megváltás, vannak megváltottak. Ha vannak megváltottak, azoknak más az életérzésük és a perspektívájuk, mint a nem megváltottaknak és ők pontosan tudják, hogy állapotuk nem a helyes filozófia, hanem külső beavatkozás következménye.
Előzmény: HoD (16)