Ütődöttkém, csak azért, hogy ne halj meg teljesen bután, egy kis valós történelmi csokrot állítottam össze neked az 1918-as tiltakozásokról a cseh és szlovák uralom ellen. Persze világos, hogy ezek a történelmi tények neked ismeretlenek, mert a kis kilugozott agyadat teletömték tót történelmi hamisításokkal, mesékkel és halandzsákkal, de jobb későn mint soha szembenézni a szikár történelmi tényekkel...
„IMPÉRIUMVÁLTÁS” ELLENI TILTAKOZÁSOK A FELVIDÉKEN 1918 VÉGÉN (I. RÉSZ)
„Mi, alulírottak, tótok, magyarok és németek Magyarországnak azon területén születtünk vagy telepedtünk le, amelyet most a csehek erőszakkal a maguk államához akarnak csatolni. […] Az önrendelkezési jognak Wilson elnök által kifejezett értelmében kijelentjük, hogy mi hazánk eddigi határai között kívánunk testvéri egyetértésben és jogegyenlőségben élni” – hirdeti a Körmöcbányán megfogalmazott nyilatkozat, mellyel aláírásgyűjtési akciót indítottak a felvidéki terület elcsatolása ellen. A Károlyi-kormány Jászi Oszkár vezette nemzetiségi minisztériumát 1918. november elejétől elárasztották a Felvidékről érkező tiltakozó nyilatkozatok, segítségkérő levelek, táviratok. A cikk első részében az „impériumváltás” kezdeti fázisát mutatjuk be annak történeti hátterével.
Az első felvidéki tiltakozások
Kassa város képviselő-testülete november 1-én rendkívüli közgyűlést tartott, miután úgy értesült, hogy a Turócszentmártonban megalakult „tót nemzeti tanács” a független tót államot kikiáltotta, s „tótország egyik kultúrközpontjául Kassát jelölte meg”. Kassa város közönsége a város múltjához és „magyar jellegéhez” ragaszkodva, az „összes lakosainak kifejezésre juttatott érzelmeihez és akaratához képest egyhangúlag és általános lelkesedéssel” határozatban mondta ki, „hogy mint a magyar kultúrának felvidéken (!) központja, és alapítása óta magyar város, szeretett hazánkhoz, Magyarországhoz egész lelke hevével ragaszkodik, és mint magyar hazánknak szerves alkotórésze akar élni és fejlődni”. A közgyűlési határozatot a város polgármestere azzal a kérelemmel terjesztette fel Károlyi Mihály miniszterelnökhöz, hogy a város „ezen jogos kívánságának érvényt szerezni méltóztassék”.
Magyarországhoz való ragaszkodását kinyilvánította a vegyes lakosságú Bártfa is, ahol a magyarság a városlakóknak csak egyharmadát tette ki. Az egykori szabad királyi városban az 1910. évi népszámlálás adatai szerint valamivel többen vallották magukat szlováknak, mint magyarnak (2571, illetve 2179 fő), a lakosság egynegyedét pedig németek alkották.
Bártfa közgyűlése november elsején megfogalmazott deklarációjában a város és Sáros megye népe nevében tiltakozott „a cseh vagy cseh-szlovák állam azon törekvése ellen”, hogy „a független Magyarország területére hódító törekvéseket táplál, s különösen, hogy Sáros ősi földjét és benne Bártfa városát, az egy és oszthatatlan Magyarországhoz ezer év óta tartozó területet népjogellenesen és a történelmi jogok meghamisításával beolvassza, határaiba vonja, államisága alá rendelje”. A nyilatkozat aláhúzta, hogy a város három népcsoportja békében él egymással, s ragaszkodnak Magyarországhoz. „Ebben a megyében és városban oltárainknál, tűzhelyeinknél egyaránt szabadon használta mindenki nyelvét, élt szokásaival, kultúrájával testvéri egyetértésben a magyarsággal. […] A sárosi nép a maga egészében, úgy a múltban, mint a mostani világháborúban vérzett és küzdött a magyar hazáért, a jobb jövőért, melyet magáénak tart és vall. […] Nehogy a sárosi nép hallgatását ravasz fondorlattal beleegyezésnek tüntesse fel a cseh hódításvágy, ezennel ünnepélyesen országvilág előtt kinyilatkoztatja, Magyarországtól elszakadni nem akar, sem külön nemzetiségi egységgé tömörülni, hanem meg akar maradni annak közjogi része gyanánt, mint eddig volt […] csak a független magyar kormányt ismeri el törvényes, a maga akaratával egyező képviselőjének. A nép szava erejével visszautasítja a csehszlovák nemzeti tanácsnak a tót és rutén nép megbízás nélküli képviseletére vonatkozó ténykedését.”
