Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben
A szlovákoknak nem volt egységes nemzeti nyelvük, csak a XIX. század derekán egyeztek meg abban, hogy a Zólyom és Liptó megyei nyelvjárásukat alapul véve kodifikálják.
Még a XX. század második felében is kellett olyan rendeletet kiadni a szlovák iskolák számára, hogy nem csupán a szlovák órákon, hanem valamennyi tantárgy tanításánál az irodalmi nyelvet kötelesek használni.
A kelet-szlovákiai és a Pozsonytól nyugatra élő szlovákok nyelvhasználata közt nagyobb a különbség, mint a Halotti beszéd és a mai magyar nyelv között.
Az egységes nyelvhasználathoz pedig egységes történelmet is ki kellett találni.
...
Névhasználat
Az 1995-ös szlovák nyelvtörvény elrendelte, hogy a történelmi neveket a szlovák kiejtés, illetve fordítás szerint kell használni a könyvekben, ami elég zűrzavaros állapotot idézett elő.
tefan Bočkaj Bocskai István
Peter Pázmaň Pázmány Péter
Helena Zrinská Zrínyi Ilona
Albeta Bátoryova Báthory Erzsébet
tefan Sečéni Széchenyi István
Frantiek Veeléni Wesselényi Ferenc
źudovít Kout Kossuth Lajos
...
A XIX. század második felének történelme úgy néz ki a szlovák könyvekben, hogy a kiegyezés veszedelmet jelentett a szlovákokra nézve, mert a magyar országgyűlés magyarosító intézkedéseket hozott. Dicsőséges nemzeti korszak ez számukra, hiszen a Matica slovenská (Szlovák anyácska) szervezetük megalakult, és valóban egy gazdagodó kulturális tevékenység indulhatott el, viszont egyre erősödött a nagy szláv álom gondolata.
A legnagyobb zsarnokságnak tüntetik fel, hogy a kultuszminiszter betiltott három szlovák gimnáziumot az ott folyó pánszláv propaganda miatt. Arról viszont nem írnak, hogy 1920 után körülbelül 500 magyar iskolát szüntettek meg.
Arról sem szólnak valósághoz hűen a tankönyvírók, hogy Magyarország nem lehetett a világháború kirobbantója, mert az osztrák császár döntött, és a koronatanácsban egyedül a magyar miniszterelnök szavazott ellene.
1938 úgy jelenik meg, mint Dél-Szlovákia horthysta fasiszta megszállása.
Holott a Tiso vezette Szlovákia hadserege Hitler oldalán vonult be Lengyelországba 1939-ben,
rögtön megszüntetve az elfoglalt területen a lengyel iskolákat, és az
elsők között vitette el zsidó lakosságának többségét, s ezért a szlovák állam fejenként 500 márkát fizetett a németeknek.
Erről egy sor sem olvasható, de természetesnek tüntetik fel Edvard Bene 1945 utáni dekrétumait, a kitelepítéseket,
a magyarok és németek meghurcolását a háború eredményeként könyvelik el.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2007-ben olyan határozatot hozott, amelyben többek között azt is leszögezték, hogy a második világháború utáni rendelkezések nem okai a diszkrimináló gyakorlatnak, a benei jogfosztások megkérdőjelezhetetlenek és érinthetetlenek, valamint a háború utáni politikai döntések törvényesek és a fasizmus vereségének következményei.
Amíg ilyen határozatok megszülethetnek, addig a tankönyvek nem fognak változni, legfeljebb romlani, az olyan tisztességes szakemberek mint Duan kavran és tefan utaj, akiket megillet a dicséret, kevés eséllyel kapnak majd teret tankönyvek írására.
A magyar iskolák tanárai számára pedig megadatik az a rebellis esély, mint minden korszakban, hogy azt tanítsák, ami igaz, és úgy tanítsák, ahogy az helyes.
