Nekem eddig két életveszélyes helyzetem volt, már mindkettő jónéhány éve. Az egyik a 31-es úton történt Füzesabony és Heves között, éjszaka. Vaksötét út, előttem vagy 200 m-rel ment egy kocsi, és egyszer egy pillanatra úgy láttam, mintha kicsit balra húzódott volna, mintha kikerült volna valamit. De csak egy pillanat volt az egész, ha épp akkor pislogok, talán fel se tűnt volna. Aztán amikor úgy véltem, hogy nagyjából ott vagyok, ahol az előbb ő volt, én is beljebb húzódtam, hátha van ott valami, bár nem láttam semmit. És volt. Egy kivilágítatlan biciklis, de ahogy a nagy könyvben meg van írva, mint egy fekete bringás kéményseprő. De csak akkor vettem észre, amikor már ott volt a kocsi előtt 2 méterrel. Ha nem tűnik fel, hogy ott előttem messze az a kocsi balra húzódik és nem teszek én is így, lazán besegítettem volna az árokba.
A másik itt Szegeden történt, ha valaki járt már erre, bizonyára emlékszik, hogy Szegedről kifelé jövet az 5-ös út a kiskundorozsmai elágazásnál egy nagy ívű jobbkanyarral fordul Budapest felé. Négysávos út, megyek a belső sávban, mellettem a külsőben egy busz. A kanyarban a busz eltakarta a kilátást a kanyar utáni szakaszra, de hát mit törődik ezzel az ember egy négysávos úton? Egészen addig, amíg vége nincs a kanyarnak, és hirtelen szembe jön velem a sávomban ezerrel egy másik kocsi. Mivel a két szembe jövő sáv dugig volt, és neki nem volt kedve várni. Visszamenni persze nem tudott, hiszen egymást érték a kocsik, én se tudtam kitérni előle, mert mellettem a busz. De már egyébként is olyan közel volt és akkora tempóval jött, hogy fékezni sem volt idő, csak arra, hogy mozdítsak egy picit a kormányon és a busz oldalához húzódjak, amennyire lehet. A szembejövő is hasonló manőverrel próbálkozott, úgyhogy sikerült elzúgnunk egymás mellett azzal a kis differenciával, hogy a bal oldali tükrök összecsattantak. A hollywoodi kaszkadőrök se csinálták volna jobban, de azért mi mégis jobbak voltunk, hiszen felkészülés nélkül csináltuk, csak improvizáltunk, ráadásul ingyen. Illetve én improvizáltam, de a szembejövő már akkor számíthatott erre, amikor átjött az én sávomba, úgyhogy enyém a legnagyobb dicsőség. :-(