Ha visszagondolok, ez az út már tíz-tizenkét éve is nagyon forgalmas, mondhatni zsúfolt volt, pedig hol volt akkor az autók (a jó, a gyors, az erős autók) száma a mostanitól! Emlékszem, van Szentendrén, a Pismány-hegy aljában például egy olyan kijelölt gyalogátkelőhely, ahol mindig szinte féltem átmenni a hegy felől a másik oldalra, mert beláthatatlan volt az út, az autósok pedig sosem kímélték a benzint. Igazán csak akkor volt elviselhető, amikor nyaranta a Duna áradása miatt néhol víz alá került és lezárták.

Itt az egyetlen kielégítő megoldásnak a sürgős útépítést tartom, a kérdéses forgalmat elviselő, széles, többsávos, a településeket – ahol csak lehet – elkerülő út kellene. Ahol nem lehet, ott legalább korlátokkal el kellene választani a sűrű gyalogosforgalmat az út forgalmától. Viszont mostanában olyan hihetetlen számokat hall az ember, ha útépítésről van szó, fényűzően lehetne felépíteni egy családi házat tíz méter rendes autóút árából, vagy egy méter autópálya árából. Ahogy sejtem, ez a téma nem fog magas prioritást kapni.

Ahogy látom egynémely vezetőt, nem ártana egy komoly pszichológiai szűrés sem az autóvezetői vizsga mellé. Pszichológiait írtam, nem a PÁV névem ismert tortúrára gondoltam. Nyolc vagy kilenc emberrel jártam kresztanfolyamra, egy közülük nyilvánvalóan idegbeteg volt, egy pedig folyton részeg és az értékrendje sem volt egészen normális szerintem (bár ez csak megérzés volt). Gondoljunk az Árpád hídi baleset okozójára, ő egy rendesen működő rendszer esetén már régen nem vezethetne, hiszen már több balesete volt, köztük halálos áldozatokkal végződő, ittas vezetéses és ittas gyorshajtásos, egy ilyen után nyomorodott meg ő maga is (ha jól emlékszem a hírekre). Igaz, hogy ez – ha igaz, amit Pirítós írt – nem előzte volna meg a mostani balesetet, hiszen most egy szükséghelyzetben lévő, amúgy rendesnek és normálisnak ismert férfi okozta azt, engem azonban megnyugtatna egy ilyen változás.

Azt gondolom, hogy amit ma kell tenni egy jogosítvány megszerzésért, az meglehetősen sok. Nekem sem tetszett, hogy rabolják az időmet mindenféle gátlás nélkül. Ugyanakkor bármennyire soknak tűnik is, nagyon keveset kap érte az ember cserébe, pont azt nem (és egyáltalán nem) tudja meg az ember (magáról, a társairól), hogy hogyan viselkedne vészhelyzetekben. A repülőgép-pilótáknak a szimulátor egy egészen kivételes égi ajándék, nagyon jó volna hasonló a közúti vezetőknek is, amiben a maga harminc órájából mindenki eltölthetne legalább ötöt, kifejezetten veszélyes helyzetekkel küzdve. Tudom, hogy ez tízmilliárdokba kerülne, akár csak öt helyen telepítve az országban, de ha csak két gyereket megmenthetne az elkövetkezendő ötven évben, akkor megérné. Nagyon meg.