Annyi mindenesetre látszik belőle, hogy a tágulást nem olyan jelenség okozza, ami a tér egy helyéről származva, terjed a távolabbi tartományokra, hanem az ok mindenhol ott helyben keresendő. (Persze ezt a lokalitást és homogenitást itt az Univerzum legnagyobb struktúráinak léptékében értem.

De egy állandó tágulási ütemhez szerintem nem is szükséges valamiféle állandóan fennálló ok, legfeljebb egy kezdeti ok. Hasonlóan, ahogy a testek egymáshoz mért állandó sebességéhez sem szükséges. Ez a hasonlóság azért kézenfekvő, mert a tér tágulása nem más, mint a testek egyfajta nagyon speciális mozgása, olyan, aminek során minden szabad test (ami nem hat kölcsön a többivel) éppen olyan sebességgel távolodik a többi szabad testektől, ami arányos a közöttük lévő pillanatnyi távolsággal.

Mindaz amit a tér tágulásáról mondunk, az tulajdonképen a kozmosz szabad objektumainak átlagos mozgását jelenti. És itt a helyi gravitációs hatásoktól is mentes szabadságra gondolok, tehát az olyan egészen nagy objektumokra (struktúrákra), mint a galaxishalmazok, amelyek már annyira gyengén kötődnek a közvetlen szomszédaikhoz, hogy az egymásra hatásuk sokkal kisebb, mint a nagyobb környezetük gravitációs hatása.

Külön ok csak a tágulás lassulásához vagy gyorsulásához kell. A lassulást nyilván a tömegvonzás okozza, vagyis mindenhol ennek a nagyobb környezetnek az átlagos energiasűrűsége. A gyorsulást meg alighanem valami negatív nyomás, ami vagy a tér saját tulajdonsága, vagy valami egyenletes eloszlású egzotikus energiatípus tulajdonsága.

Amiről én itt csak ilyen kvalitatíven tudok írni, azokról a folyamatokról készül persze számtalan különféle számszerű modellszámítás. Ezekkel lehet követni, hogy az általános tágulás során miként alakulnak ki a galaxishalmazok pókháló szerű szálai, miként vékonyodnak a szálak, nőnek a szálak közötti ürességek, és sűrűsödik az anyag a szálakon belül.