A Monster amúgy nem túl népszerű lemez, a Rate Your Music-on az addigi életműből ez a lagalacsonyabb pontszámmal bíró album. Szerintem közepes munka, kimódolt és popos - merthogy a grunge '94-ben már bőven popzene volt! Túl sok rajta a súlytalan dal és az a fajta pózolás, ami a U2-ra is annyira jellemző volt ekkoriban (és azóta is). S az a bizonyos gitárhangzás? Inkább kunszt, mint art.

A producer, Scott Litt visszatekintve (avagy visszafülelve) megbánta, hogy grunge-osan maszatosra keverte a dalokat. A jubileumi kiadás harmadik lemezén található remixek ezért tisztábban szólnak, az ének is kiemelkedik, szóval csillogóbb az egész, ami viszont anakronisztikus hatást kelt, hiszen '94-ben nem ez volt a cél. Egy-egy dalnak talán hasznára válik, a többségükről viszont szerintem egyenesen lerántja a leplet. A maszattól megszabadítva felcsillan... a nettó popzene.

Ha nem is a leggyengébb albumuk, de a "milyen sorrendben ismerkedjünk az R.E.M. albumokkal?" típusú listán valószínűleg kevesen sorolnák az elsők közé. Az évtized mélypontjának tartott Up közelebb áll hozzám, mert a maga tompa levertségével együtt húsbavágóbb.