Víztározó a Szent Mihály-hegy tetején - Bős-Nagymaros I. felvonás

A dunai vízierőmű többlépcsős tervezésekor még olyan ötlet is felmerült, hogy a Szent Mihály-hegy tetején felépített víztározó segitségevel egyenlítenék ki a napi áramfogyasztás ingadozását. Blogbejegyzésünkben a nagymarosi vízierőmű történetének járunk utána az ötlet felbukkanásától. ...

Tájékoztatást kaptunk a szakemberektől a legújabb elképzelésről is. Külföldön mind több újfajta vízierőmű épül. Nagyteljesítményű szivattyúkkal szállítják magas hegyek tetején levő medencékbe a vizet, amely onnan csővezetéken zúdul alá, s energiatermelő berendezést hajt. Mivel a vizet tartalékolni lehet, ezek az erőművek csak a naponta ismétlődő csúcsfogyasztás óráiban működnek, s ezzel tehermentesítik a hőerőműveket. A külföldi tapasztalatok alapján vetődött fel — egyelőre csupán merész elképzelésként — az első újfajta hazai erőmű felépítésének gondolata. Helyét a nagymarosi vízierőmű közelében, a Szent Mihály-hegy lábánál, illetve csúcsán szemelték ki. A Duna-parton épülne fel a gépház, s felette, 350 méter magasban, a hegy tetején lenne a körülbelül egymillió köbméteres, öt hektár területű víztároló.
A szakemberek elgondolása szerint éjszakánkint, amikor viszonylag legalacsonyabb a villamosenergia-fogyasztás, megtöltenék a szivattyúk a medencét. A vizet csöveken, vagy a sziklába vágott alagúton vezetnék a hegyre, s ugyanott zúdítanák a gépek torkába. Az elképzelések szerint az első hazai mű teljesítménye napi 8 órán át több mint másfélszerese lenne az inotai centrálénak.

(Esti Hírlap, 1957)