Milano után röviden:
Elég q. jó volt. Mivel nem egy életmű összefoglalás (de még mennyire nem az) ezért nem mindenkinek való. Mondjuk az egyik negyede kötelezőnek nevezhető sláger, a másik negyede várható volt, a maradék - ami kb a koncert fele - nyugodtan nevezhető meglepetésnek.

Nem úgy jó, hogy támolyogva jössz ki, hogy ilyet még nem láttál. Inkább úgy, hogy bekúszik a bőröd alá, néhány refrén, daltöredék ott dobol a fejedben, nem hagy nyugodni, piszkál, hogy menj vissza és hallgasd meg újra, mert annyi az újdonság és az elsőre befogadhatatlan változás a korábbiakhoz képest, amit látni (vagy inkább) hallani kell.

Tengernyi gondolatom van róla, de ülepednie kell. Én nem tudnék most csak a koncertről magáról írni, mert mögötte ott van egy majd 20 éve magasra tett várakozás (a részünkről) és egy hasonló idejű út (az ő részéről). A kérdés, hogy ez a két irány a befogadóban találkozik.