Kedves hehe tata!

Szervusz!

Bocs, hogy jó sokáig nem szóltam, remélem nem bánod nagyon. (Másfele voltam.)

Egyre kevésbé értelek. Mármint embert. Pedig törekszem rá. (Nem a kutyákkal való viszonyodat nem értem.) Persze nem is feladatom. De azért megpróbálok néhány gondolatot átadni sajátjaimból, hátha az segít. (És nem csak még távolabb visz.) Tudom, hogy ebbe majd megint bele lehet kötni, de vállalom. :o)

Te, aki olyan jól meg tudod közelíteni tudományos szempontból a dolgokat, miért nem érted meg sokak azon hozzáállását, hogy a kutyatartás sokkal inkább érzelmi kérdés, mint sem gyakorlati? Ergo hiába van igazad, mégsincs. Ha gyakorlati oldalról nézzük a dolgot, valójában semmilyen állatot nem tartanánk "társként", hanem vennénk 1 resetelhető, hangerőszabályozó gombbal ellátott, napelemes tamagocsit. Ezért ez a rész hitvita. = > Nincs értelme.

Ebből levezetve azon gondolatod, miszerint "...az ő felesleges, környezetkárosító, embereket veszélyeztető, emberi idegeket rongáló tevékenységük..." helytelen, mert az csak a Te számodra felesleges. A többi dolog ettől még lehet igaz, csakhogy ekkor már van mit szembeállítani illetve a mérleg másik serpenyőjébe helyezni. (off. Ha jól láttam egyik kedvenced a fizika, ahol tényleg mások a szabályok. Ott valami vagy igaz vagy nem, vagy kísérletileg bizonyítható vagy nem. Sajnos ez egy merőben más terület, nem tudok onnan példát hozni. on.) Leginkább a modern közgazdaságot tartom ideillő példának, amikoris a közgaszdászok szembesülve a régi elméletek tarthatatlanságával, megpróbáltak rendszert találni az elszabadult folyamatban, melyet sokan "fejlődésnek" hívnak. Felismerve, hogy vannak meg nem újuló/újítható erőforrások, melyek részt vesznek az értékek teremtésében, illetve vannak olyan "értékek", melyeket a korábbi modellekben nem vettek figyelembe. Ennek eredménye a "fenntartható növekedés" lett. = Elfogadunk bizonyos kedvezőtlen folyamatokat, cserébe fenn tudjuk tartani az eddigi életformánkat, legalábbis az átmenet nem lesz katartikus, hanem fokozatos és "fájdalommentes".

Talán vegyünk egy példát - a tisztaságot. Érték? Valószínüleg sokan annak tartják, mert igen sokan igen sokat költenek rá. Egészség? Lásd előbb. Meghatározható ezen értékek nagysága? Kifejezhető pl. pénzben? Igen nehezen. Mert erősen befolyásolja a "társadalmi megítélés". Ez alól Te sem vagy kivétel, (már bocsánat) Téged is befolyásolnak, és Te is elfogadsz életed, munkád során egy csomó "előfeltételezést", melyek bizonyításával nem fogod az idődet tölteni. Most arra gondolok, hogy pl. a Te egészséged értéke nem egyenlő az esetleges sérülésed után az orvosi és egyéb költségek egyszerű számtani összegével. (Ugye Te is így gondolod?) Vagy mennyi pénzben kifejezve egy elvesztegetett nap az életedből? Kinek mennyi? Nem?

Tehát módosítsd a modelledet a következőképpen: a kutya -aki nekem csak bosszúság- más embereknek örömforrás. Mennyi kényelmetlenséget viselek el azért, hogy embertársaim boldogok lehessenek, és mennyi törődést és felelősséget várok el ezért cserébe tőlük? Mert ez már alkupozíció, míg az a felfogás (sarkítva), hogy "ezek csak azért tartanak kutyát, hogy engem bosszantsanak" - nem az. Hidd el a többség nem ilyen. (Remélem.) :o)

Nem értem, kérlek magyarázd el:
"aki a kutyát egyszer csodaokosnak, máskor pedig teljesen vétlennek mondja. Attól függően, hogy mit akar belőle kihozni" - azt a részét értem, hogy az érvelést helyteleníted, és felróvod a kettős mércét - ebben igazad is van, de szerinted mindenki aki okos az felelős is? Pedig ez nem teljesen ugyanaz. Ha a világ így működne igazad volna. De nem. Azonkívül összemosol határokat. A kutya lehet bármilyen okos, nem rendelkezik az ember "erkölcsiségével", ez a felelősség kulcsa - nem az amit Te gondolsz. Arról nem is szólva, hogy a "csodaokos" kutya intelligenciája sem emberi, míg a felelősség emberi fogalom.

Továbbmész:
"Azaz elég intelligens ahhoz, hogy kiküszöbölje a rosszirányú környezeti hatásokat?" - ugyan már, akkor az összes ember aki erre képtelen szabadon gyilkolászhat egy város utcáin? Én nem tartom magam képesnek erre. Most akkor nem vagyok felelős? DEhogynem. Akkor itt valami logikai bibi van. Különösen, ha hozzáveszem a "média agymosását" is, mely alól megint nehéz kivonni magunkat. Ebben a környezetben akkor senki sem lenne felelős semmiért. (Én tutira nem.) :o)

Bocs, hogy kicsit vesézősre sikeredett, de ezek azok a pontok, ahol nem értelek.

Üdv.
u.i. DE. Az autó és a mosógép is "támad" önállóan. :o)
Gondolj csak az anyagkifáradás okozta ridegtörésekre. Ilyenkor egyértelműen meg tudod állapítani -akár utólag- a felelősséget? (Persze a megelőzés lenne itt is a jobb.) Meg tudod ugyan mondani a szélsőséges esetekben, hogy a gyártó/beszállító megfelelő mértékkel méretezte-e az alkatrészt, avagy a felhasználó üzemeltette olyan körülmények között a berendezést, ami oly mértékben tér el a szokványostól, hogy arra a leggondosabb tervezés sem számíthatott. De a két szélsőséges eset közötti átmenet igen ingoványos. Érvelésedből az következik, hogy pl. az autószerelőnek az időszakos átvizsgálás során roncsolásmentes vizsgálatokkal kellene ellenőrizni az alkatrészeket ilyen szempontból is. Lehet, hogy egyszer majd eljutunk idáig, de ma nem ez a helyzet. A jelenlegi gyakorlat a "vállalható kockázat" elvén alapul, ami már egy másik mese - bár ha gondolod belemehetünk ennek taglalásába is.