Petöfi Sándor (103)

 Az ember

 Nincs nevetségesebb az embernél, 
Oly kevélységben, olyan gőgben él! 
A világot fitymálják ajkai, 
S minth' az eget akarná szántani 
Orrával, oly magasra tartja fel. 
Kevély ember, miben kevélykedel? 
 

Egy szempillantásnál mi rövidebb? 
Ember barátom, a te életed. 
Rohanva jő az idő s elrohan, 
Egy kezében bölcsőd pólyája van, 
S másikban koporsódra szemfödel. 
Kevély ember, miben kevélykedel? 
 
S mit végezhetsz egy pillantás alatt? 
Hódítál népeket, országokat? 
Hódítani csak gyávákat lehet, 
S az uralkodás ilyenek felett 
Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell. 
Kevély ember, miben kevélyke

 S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet? 
Veled hal meg s a föld alá viszed, 
Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig, 
S ott őrzi azt egy pár kis századig, 
S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el. 
Kevély ember, miben kevélykedel? 
 
Dicsőséged, neved maradjon! hol? 
A nép is elvesz, melyhez tartozol. 
Az ország, melyben most él nemzeted, 
Tenger volt egykor, s újra az lehet, 
S e föld is semmiségbe oszlik el. 
Kevély ember, miben kevélykedel? 

 Koltó, 1847. szeptember