Petőfi Sándor

 

SZEGET SZEGGEL (100)

 

Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.

Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányúl
Csépele.

 

Mért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?

Csábitólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.

 

Átugortam a palánkon -
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.

S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.

 

Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.

Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.

 

Jelen volt a holdvilág a
Lakzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.

Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.

 

Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedűl;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedűlt, -

Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.

 

...De'szen jól van! kiheverem
Én e bajt.
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.

Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rosz fát,
Bácsikám.

 

Ablakunkhoz estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.

Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.

 

A deákné vászonánál
Ő se' jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop;

Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.

 

Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.

Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!

 

Puszta-Palota, 1843. április