Szerintem az éremnek két oldala van. Van tényleg katasztrófálisan rossz és meglepően jó (na persze nem tökéletes).

Fargo példájához :-))) tudnám hasonlitani a muteromat, aki szintén úgy viszonyul eme négy keréken gördülő vasparipákhoz, mint amik vmi önálló gondolkodó lények lennének és néha saját ámokfutásba kezdenek. Igy történhetett az amikor télen a jeges úton egy padlófék után fejreállt egy útszéli árokban, pedig azt mondja csak fékezett. Amikor meg előz, akkor meg elkezd előre-hátra hintázni az ülésben, gondolom hogy ezzel is gyorsitásra birja a gépet. Az öninditózást persze a motor beindulása után is tovább végzi. A sebváltót többszöri próbálkozásra sem sikerül betenni a kivánt helyre, persze ha az ember szól hogy a kuplung, meg hogy nyomja má ki rendesen akko balhé. Az ülést olyan előre húzza, hogy az üléstámla meg a kormány már tök jó barátok lettek, hisz közelről ismerik egymást. A közlekedés többi résztvevőjére szinte fittyet hány. Ezért szinte hihetetlen de azalatt a 35 év alatt mióta közlekedik csak ez a fejreállásos esete volt! Nála kifejezetten megfigyelhető, hogy az öregedéssel együtt a tapasztalat is párhuzamosan leépül. Egyre katasztrófálisabb a helyzet.

De pl. az asszony kifejezetten jól vezet. Igaz sokat megy: évente kb 80 ezer. De itt is hiányolom bizonyos logikus döntések hiányát. Soxor a már szabad szemmel is látható akadály (pl sávlezárás vagy egyik sávban elakadt autó) ellenére érdekes megoldásokkal vezet, ami persze nem azt jelenti hogy jól csinálja, de mintha néha tényleg nem látna bizonyos távolságnál előbbre.
Ezek ellenére még a jobbak közül való. Az anyósom hál istennek már nem vezet.