Azt hiszem, jól oktatni csak úgy lehet, ha az ember (a szakma) tudja, hogyan is áll a dolgokkal és saját magával. Hogy mi a dolga, hol a helye, mi az, amit megtehet, és mi az, amit kötelessége megtenni. Ha nincs meg ez a biztonság, akkor darabjaira esik az egész... az oktatás hiteltelen lesz, amatőr szintű, mi pedig tanulhatjuk meg magunktól, hogy mi a fene ez az építészet... Ha abból indulok ki, hogy aki egyetemre/főiskolára megy, az tanulni akar, akkor egyértelműen azoké a felelősség, akik oktatnak, akik már művelik a szakmát. Ehelyett a tanonc megtanul csalni, hazudni, megtanulja, hogyan szúrnak ki vele, és hogy mi is az az értéktelen tudás, az oktatói felelőtlenség...
Ha lenne itt egy oktató, szívesen megvitatnám vele a dolgot.
Hol van az egyetemen pl. tudományos építészeti munkásság? Hol van most építészetelméleti vagy műszaki kutatás? Az oktatás tíz évvel az építőipar, harminc évvel a nemzetközi építészetelmélet után kullog... Az, hogy tömegképzés van, az nyilvánvaló. A tömegképzés egyébként szükséges, ha megfelelően differenciált, és ha megvan a lehetőség az elitképzésre is... És itt a lehetőségen van a hangsúly, mindenki számára, hogy aztán ne kamuból osztogasák a DLA fokozatokat, "én ma adok neked egyet, holnap te adsz nekem egyet", ugyebár.
Más szempontból: nyilvánvalóan nem érdemes "túloktatni" a hallgatót, mert ezzel csak konkurenciát nevelünk...
Sajnos, be kellene már végre látni: az, hogy mennyire elb.. a magyar építészet, az nagyjából itt, az egyetemen/főiskolán dől el... egy-egy oktató kezei alatt. Mindenkinek a saját bőrén kellene éreznie ennek a súlyát. Persze vannak néhányan, akik óriási értékátmentő tevékenységet végeznek, ők hősök, csak hát ahogy Hannkiss Elemér mondja, szerencsétlen az az ország, ahol hősökre van szükség...
Én most fogok végezni. Olyan ez, mint amikor valaki egy nagyot evett, de aztán az étel rossz, és piszkosul elrotja a gyomrát..