Érdekes figyelni, hogy az indulatok hová is vezetnek. Az a mondatom, hogy "és ha teszem föl, lelövöm..." fantasztikus indulatokat váltott ki. Rögtön jött a gyerek, aki kővel dobálja a kutyát - erre én azt mondom, a beste kölke megérdemli, hogy szegény inzultált eb (és ezt most nem irónikusan mondom) megtámadja, vagyis megvédje magát.
Pedig csak azt szerettem volna kérdezni, hogy mit lehet tenni, ha rohan feléd egy kutya, akit nem ismersz, nem tudod, mennyire hamis...
Kedves jó kanka, én komolyan gondolom, hogy el vagytok szállva. A kutya az egy kutya. Lehet szeretni, lehet a legjobb barátodnak tartani, lehet akár többre becsülni embertársaidnál, d eakkor is egy kutya. És az az igazság, én lassan kezdem sajnálni a kutyatartóknak azt a rétegét, akik csak azt tudják hajtogatni, hogy a kutyában jobban megbízhat, mint bármelyik embertársában, a kutya soha nem csalja meg, soha nem veri át, rajta kívül nincs igaz barátja... Én szerencsés vagyok. Vannak barátaim, rokonaim emberből, akikkel tudok beszélgetni, akikre számíthatok, akik megértenek. És sajnálok mindenkit, akinek "csak" egy kutya jut.
Hely, ahová kiviheted a kutyát, és senki nem kezd pampogni... Elismerem, ilyen nincs nagyon. És ez nem a ti hibátok. Kérdés, ha lennétek ilyen helyek, nem rögtön az lenne-e a reakció, hogy messze van, kicsi, sok benne a kutyaszar, emg ilyenek? Komolyan kérdezem.
Aműgy örülök annak is, hogy roppant viccesen fogod fel a dolgot, rögtön arra gondolsz, aki nem nyalakodik a kutyájával, az valami természettől elrugaszkodott urbánus (ld.WC-illatosító), esetleg egy gyáva nyúl, aki összevissza szarja magát és környezetét egy ártatlan külsejű, apró termetű vakarcstól, aki szembejön vele.
Még valami... remélem, az utolsó hozzászólásod nem hehe tata azon kérdésére válasz, hogy szerinted egyenlő rangú, értékű-e egy embergyerek és egy kutya.