Haász János

Nem lehet szavakban

nem lehet szavakban
hogy csonka torzók merednek az égre
amik tornyok voltak
családi otthon a tizediken
másnapos reggelek
lábszagú esték
botorkálások éjjeli vizelésre
szennyeshegyek
de mégis
egy otthon és egy család
nem egy lángcsóva
egy kidőlt fal
kirobbant ablakok
feketén fuldokló ablakok
mindenben a hiány
összeomlásunk
élő bizonyítéka
már ha élő
jobb esetben
időben elmenekült pincelakó
óvóhelyen szoptató kismama
metróállomáson meghúzódó apa
aki már nem műanyag géppisztolyt
nyom fia kezébe
és csak remélni tudja
hogy látják még egymást élve
usankájuk alatt
sós cseppekben csorog le
a rettegés
nem lehet szavakban
nem lehet
atomjaira tört minden egész