kukácska Creative Commons License 2023.03.06 0 0 56532

A közlekedésen kívül van még néhány dolog, amitől az ember elveszíti a türelmét és elfelejti a jó modort.

Kb. 11 óra körül a 06-30-952-9706 számú telefonról hívott egy erősen affektáló, kedveskedő hangon beszélő hölgy. Kezdte a szószt az egészségügy helyzetéről, és ők prevenciós módon ezt segítik a 60 éven felüliek körében. Udvariasan megkértem, hogy térjen a lényegre, mert már az összes csapból az egészségügy helyzete folyik, a csatornák már eldugultak tőle. Ekkor mondta, hogy tulajdonképpen egy kb. 1,5 órás komplex vizsgálatról van szó (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, stb.), némi tanácsadással. Gyorsan leakartam rázni, de kíváncsi is voltam a reakciójára, nem akartam elküldeni a pokolba és azt találtam mondani, hogy a héten műtenek és túl vagyok minden orvosi vizsgálaton. Ez nem igaz, de gyorsan udvariasan elváltunk egymástól.

Félórával ezelőtt ismét hívott, hogy ők rehabilitációval is foglalkoznak. Adjam meg a kórház és a műtő orvosom nevét, nekem semmit nem kell tenni, ők mindent lerendeznek. Két csuklás után megkérdeztem, hogy amikor néhány órája elköszöntünk egymástól, melyik szó vagy mondat volt érthetetlen a számára. A hölgy nem zavartatta magát és mondta tovább a süket szövegét. Ekkor egy kicsit sem úrinő módjára elküldtem a q...anyjába és lecsaptam a telefont.

Azóta annyit tudtam meg, hogy valahol az Astória környékén tanyáznak. Kedvenc tevékenységük a 60 éven felüliek - különböző vizsgálatok elvégzésének - beetetése, majd valamilyen többszázezres kütyüket és többtízezres vitaminokat szeretnének rájuk sózni.

Néhány éve az Oktogon egyik sarkánál, a bank mellett működött egy ilyen társaság. Csúnya rendőrségi ügy lett a vége.