"Végig olvastam újra a kies szócikket.

"Ebben ezt találtam: "Betű szerént am. a kedélynek tetsző, kedves érzéket gyönyörködtető.""

És közvetlen utána ez áll:

"Különö-sen mondjuk vidékről , tájról , erdőről , kertről ligetről, mely a szemekre kellemesen hat, mely az érzékeknek gyönyörélvet nyújt. Kies völgyek , halmok , kertek , ligetek. Kies tájék. Kies fekvés város, helység. Isten kies kertbe helyezte az első emberpárt. Kies szép mezei lakok. Kies fürdhelyek."

Tehát a gazdag vegetáció (föld) az, ami KI-es.

 

"Szóval, a kedélynek tetsző. Ez azt jelenti, hogy a kedély alapján minősíti történetesen a tájat és nem fordítva."

Teszi ezt (C-F) a mai átvitt értelméből visszafejtve.

Azonban a 4500-5000 éves írás mást mond. Abban egyértelműen a földről (Föld) van szó, konkrétan az a jelentése.

KI = föld, hely. (461. ékjel)

Istennevekben is ez a jelentése: Ki-sar és An-sar (Föld ura, Ég ura) ill. En-ki és En-lil (Föld Istene, Ég (levegő/lélek) Istene), így még régebbi szóbeli hagyomány is őrzi a KI jelentését.

És még megerősítésnek: a KI-ta jelentése (461. ékjelnél) = lent, földszinten, azaz a földön.

 

Sehol nem találtam olyan jelentését a szónak, mely kedélyállapotra vonatkozna. Így azt látom bizonyítottnak, hogy az első jelentése a "föld", s ennek átvitt értelmű jelentése a "kellemes", "kéjes". Ez meg is felel őseink gondolkodásának, hiszen nekik a az élhető  hely (dús vegetáció) jelentette a túlélést. Aztán ez a táj jelentette számukra a jólétet, a jó kedélyállapotot.  Így a sorrend adott, s meg is felel az általam leírtaknak.

 

"A sumérok nem írják felül a magyar nyelvet. Nem lehet csak azért mérvadó, mert náluk a földet jelenti."

Nem, nem írták fölül, ugyan azt jelenti náluk is, mint nálunk. Amikor a paraszt KI ment, akkor azt a földre értette, amit művelt. Nem kéjelegni ment, hanem a földre.

 

"Honnan tudjuk, hogy nem ez-e a képzettársítás?"

Onnan, amit fentebb leírtam. (Meg már korábban is.)