de! Creative Commons License 2023.02.18 -1 0 46753

Önrvény radiátorok, (ráadásul 60-80 fokra vannak méretezve -gondolom-) 

Nálad   -gombhoz a kabátot elv-  borul minden a radiátoraid miatt. 

Szerintem ha alacsony hőmérsékleten szeretnél fűteni, először is ott kell rendet tenni.

 

Én is azt gondoltam volna, hogy 60-80 fokra vannak méretezve, de a tapasztalat az, hogy a szezon legangyobb részében elég volt 40 °C-os vagy alacsonyabb előremenő, és csak akkor kellett felvinnem 43 °C-ra, amikor -3 °C környékére csökkent a külső hőmérséklet. 

 

A gázfogyasztást a külső hőmérséklettel összevetve 0,7 körül van a meredekségem, tehát -10 °C-ban is beleférnék még bőven 50 °C-os előremenőbe. (Ilyen alacsony középhőmérséklet nagyon-nagyon ritka Budapesten, az elmúlt 15 évben pár napon fordult csak elő.)

 

Én nem látom, hogy itt bármi is borulna. Évekig 50 °C-kal fűtöttem, és most hogy jött a rezsidémon, elkezdtem feszegetni a határokat, és a legnagyobb meglepetésemre - és persze örömömre - kiderült, hogy túl lettek méretezve az örökölt radiátorok, és vidáman elmennek egészen alacsony hőfokon.

 

Ha majd rendesen leszigetelem a házat (mert most csak 4 cm van és az sem mindenhol), még alacsonyabb hőmérséklettel tudok majd fűteni. Akkor meg persze az lesz a "baj", hogy a kazán minimális 3 kW-ja még gyakrabban meg fogja haladni a ház hőigényét.

Ezért vagy kénytelen vagy kézi üzemben azt csinálni amit egyébként megtenne egy szabályzó.

Ezt nevezem agyonfolytásnak.

 

De miért folytás attól, hogy én csinálom, és nem egy szabályozó? Nem tökmindegy, hogy én mondom a szerencsétlennek, hogy 37 °C-kal fűtsön, és nem a Cube? Az egyensúlyi állapotban legalábbis.

 

Úgy ni! No de mit tesz a pid termosztátod? Kapcsolgat. Mindig. Na ez is halál a kazánra, meg a gázszámlára. Sűrű indulás, a fűtésben nem vagy alig résztvevő hő távozása a kéményen stb...

 

A napi 10-25 kapcsolás sűrűnek számít? Az 1-2 óránként kapcsol átlagosan. Ennél sokkal gorombább, amikor a kazán kapcsolgat amiatt, hogy kapja a fűtési igényt, de a radiátorok nem adják le a betáplált hőt, és le kell kapcsolgatnia, hogy ne szálljon el az előremenő. Ott nem átlagban 1-2 óránként fog kapcsolni szerintem, hanem óránként többször. Na az a sűrű.

 

Persze ahhoz képest, hogy a Cube mellett a szezon hideg részében valszeg alig kapcsolgatna ki-be, ahhoz képest sűrű.

 

Tibor, meg lehet azt csinálni, hogy bekötök két termosztátot egymás mellé, egyiket az on-offra, egy Cube-ot meg a buszra, és menüből kapcsolok át közöttük? Ha jól emlékszem, külön pontokra csatlakoznak. 

 

Mert ha ez menne, akkor felraknék egy Cube-ot, és ha nem tetszik tavasszal a hiszterézise, akkor vissza tudok kapcsolni szerelgetés nélkül a Siemens REv23-omra.

 

> Mert ha az van, amit tron67 ír, hogy 0,4-es hiszterézissel ki-be kapcsolgatnak...

Nem üzemszerű így a működés! Csak akkor tudja tartani a célhőmérsékletet, ha van hova "dolgznia".

Na ehhez(is) kell a méretezett hőleadó.... 

Nem a cube, nem a kazán hibája, ha túlfűt.

 

Tegyük fel, hogy felrakatok akkora radiátorokat, hogy 30 °C-on is leadnak 3 kW-ot. Tehát a kazánnak lesz hova dolgoznia. Ha közben az idő olyan meleg, hogy a ház kifűtéséhez elég 2 kW, akkor csak le kell kapcsolni az idő egyharmadában a kazánt, ha nem akarunk túlfűteni, nem?

 

Hibának nem nevezném, de hát mégiscsak a kazán korlátja, hogy nem szabályozható le fokozatmentesen 0 kW-ra, mint egy elektromos fűtőtest. Az meg a vezérlés meg a hőleadók tehetetlenségének a kérdése, hogy ezt az egyharmadot mennyire ügyesen osztja el, és mennyi kapcsolgatással milyen egyenletesen tartja a beállított hőfokot.

 

Előzmény: Törölt nick (46746)