"Gondolkodni eleve képtelenség elvonatkoztatás nélkül. Nincs olyan, hogy előbb gondolkozok a vadászatról, aztán egyszer csak elvonatkoztatok és elkezdek imádkozni."

Az elvonatkoztatás a  gondolkodásnak egy magasabb szintje, amikor már nem a minket körülvevő valós tárgyak, jelenségek közti kapcsolatok, hanem attól elvont, képzelt dolgok is megjelennek az emberek tudatában. Ehhez már egy fejlettebb agyra van szükség, ami lehetővé teszi a a kérdésfeltevést: miért? Miért és hogyan történnek a dolgok? Természetesen vele jár a magyarázatok keresése is. Ehhez viszont már meg kell fogalmazni a gondolatot, ki kell tudni mondani, hogy másokkal megosszuk, különben nem tud semmilyen vallás kialakulni.

 

"Másként látom ezt. Meg sem lehet szervezni az életet szertartások nélkül. A szertartás a társas élet nélkülözhetetlen feltétele."

Ez féligazság, noha a tudatlanság okán szükségszerű velejárója az emberiség fejlődésének. Ugye, az állatvilágban nincsenek szertartások, nincs "hit", mégis simán együttműködik a falka.

A szertartások, stb. akkor kezdett kialakulni, mikor már volt mód a fejlettebb beszédre, amikor az emberek már meg tudták egymással értetni saját gondolataikat. És ez a lényeg. Addig csak az évmilliók alatt kialakult ösztönös falkaszellem tartotta össze a közösséget.

 

"Úgy hiszed, hogy van sorrendiség a beszéd és a vallás között. Biztos vagyok benne, hogy nincsen."

Igen, úgy gondolom, hogy a vallás kialakulásának megvannak a feltételei, mindenek előtt a gondolatok cseréjét szolgáló beszéd, ami nélkül egyszerűen elképzelhetetlen bármiféle elvont szellemi tevékenység, vallás. Ne a saját fejeddel gondolkodj, hanem próbáld meg egy még majdnem majom fejével nézni a világot, amikor még csak arra vagy képes, hogy az ösztönös reakciókkal válaszolj a környezet eseményeire akár hangok, akár testbeszéd által.

 

"Egyszerre kellett haladni ezen az úton, mert mindkettőt megelőzi az elvont gondolkodás."

Természetesen azt egy percig sem vitatom, hogy a vallásnak éppúgy voltak gyökerei a régmúltba, sőt már az állatvilágban is megjelennek azok az apró részletek, melyekre épült az első, vallásnak még nem mondható "kiválasztódás".

Az állatok is igyekeznek önmagukat gyógyítani, s mikor az emberré válás folyamatában a tehetségesebbek hatékonyabban tudták ezt gyakorolni, s idővel társaikon is segítettek, nyilván egyre magasabb helyet foglaltak el a közösség ranglétráján. De ehhez már kellett valamilyen gondolatcsere (kezdeti beszéd). A vallás első képviselői ezek a gyógyítók lehettek, akikből a sámánok, szellemi vezetők születtek. Az elvont gondolkodás még talán lehetséges képekben, de annak átadására az elménkben megjelenő kép már nem elégséges, ahhoz ki is kell tudni fejezni azt, ami képi alakban megjelenik a tudatunkban, azaz meg kell tudni fogalmazni közölhető, átadható formában a gondolatokat, ami viszont a vallás elengedhetetlen feltétele, hiszen a vallásnak épp az a lényege, hogy az embereknek gondolatban is közös nevezőre kell jutni. Ha nincs ehhez megfelelő kommunikációs eszköz, akkor ez nem valósulhat meg. Az egyén gondolata nem vallás, hanem puszta képzelet. Vallássá akkor válik, ha egységes képet mutat egy közösségen belül.

 

"Ezért gondolom azt, hogy a célszerűség és a szakralitás egyszerre, egy időben hatott a beszéd alakulására."

A szakralitás - miután nem elsődleges létfeltétel, csak következménye egy fejlődési szakasznak - nem járult jobban a beszéd fejlődésére, még kevésbé kialakulására, mint egy esemény elmesélése. Ti. a szakrális kapcsolat sem több mint mesélés, elmondása a saját elképzelésnek, ami ráadásul távolról sem fedi a valóságot, így a létfennmaradásnak semmiképp nem eszköze.

Természetesen idővel hozzájárult a közösség formálásához, a rend fenntartásához, de akkor már bőven túl voltunk a beszéd kialakulásának kezdeti szakaszán.