Szia Tkn!

Sok időm van mostanában, szóval akár írhatnék is, de igazából elment a kedvem a korcsolyától és már nincs kedvem követni úgy az eseményeket, mint régen. Nem kötöttek le a versenyek egy ideje, a pontozással sem értettem egyet és nincs olyasvalaki sem aki miatt annyira szívesen nézném a versenyeket. Mikor lezárult a Yuna-Mao-Carolina korszak lassan egy évtizede, tudtam, hogy nem fogom már szeretni a női korcsolyázást úgy mint előtte, és így is történt. A férfiaknál is eljött ez az időszak, most, hogy Yuzu visszavonult, senki se érdekel már úgy igazán. A jégtánc és a páros amúgy sem. Ettől függetlenül látok néha ezt-azt és a magyar médiában megjelenő hírek is szembejönnek.

Nem gondoltam viszont arra, hogy egy éve már, hogy a pekingi olimpia volt és nem írtam, ezért úgymond lezárásként lehet hogy írok hamarosan egy posztot a blogra. 

A Sebestyén Juli ügyről nem tudok sokat, aki benne van a vérkeringésben biztos sok mindent tud, de én (szerencsére) csak kívülállóként figyelem az eseményeket. Évekkel ezelőtt csak annyit hallottam róla, hogy nem annyira tud jól bánni a gyerekekkel, nem annyira ért hozzájuk, de kb. ennyi. Tegnap már olyanokat olvastam, hogy mindenki tudja róla, hogy milyen személyiség és hogy kb. ő a magyar Eteri, ami azért érdekes összehasonlítás. 

Nem tudom hol az igazság, de az biztos, hogy - általánosságban véve - sem az edzői fizikai erőszak (értsd: nagy pofon, arconütés, gyerek megtépése, ráncigálása, marása stb.) sem a pszichés erőszak (pl. fenyegetés, vagy evészavarba kergetés), sem pedig a másik véglet, a túlbuzgó, a gyereküket túlságosan féltő szülő aki mindenbe bele akar szólni, bele akar kötni, nem jó. Nyilván valahol a középút megtalálása lenne a normális mindenkinek, de sajnos mindkét végletből annyi példát lehetne mondani ebben a sportágban - az erőszakos edzőkről és a gyerekre rátelepedő szülőkről is...