"Csalás a Btk. szerint: jelentése, típusai, bizonyítása, büntetése
2021. augusztus 5. | Dr. Szép Árpád Olivér
A csalás az egyik leggyakrabban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény. A vagyon elleni bűncselekmények esetében a jogalkotó a társadalom vagyoni viszonyok védelméhez fűződő érdekét védi. Olvassa el cikkünket, hogy pontos és naprakész információkhoz jusson a csalás bűncselekményével kapcsolatban.
Mit jelent a csalás a Büntető Törvénykönyv szerint?
A csalás egy olyan cselekmény, melyet az elkövető bármely vagyontárgy, vagy vagyoni jogviszony vonatkozásában, más tévedésbe ejtésével, vagy tévedésben tartásával követ el, magatartásának célja a jogtalan haszonszerzés, és tevékenységével kárt okoz.
Fontos kiemelni, hogy az elkövető magatartása kétmozzanatú cselekmény, ugyanis a bűncselekmény befejezettségéhez nem elegendő csupán a sértett tévedésbe ejtése, vagy tévedésben tartása, megállapításához szükséges az is, hogy az elkövető magatartása ténylegesen is kárt okozzon. A megtévesztő magatartás megkezdésével a cselekmény kísérleti szakba lép, és mindaddig csak kísérletet kell megállapítani, amíg a kár be nem következik.
Mit jelent a tévedésbe ejtés?
Tévedésbe ejtés alatt azt kell értenünk, hogy az elkövető a valótlanságot valóságként tünteti fel, melynek következménye, hogy a sértett tudatában téves képzet alakul ki. Ki kell emelni, hogy az elkövető magatartásának nem kell fondorlatosnak lennie, vagyis nem szükséges, hogy bonyolult, rafinált történetet találjon ki, elegendő csupán, ha a magatartás alkalmas a megtévesztésre. Azaz, a sértett hiszékenységének, a megtévesztés könnyen felismerhető voltának nincs jelentősége.