Szia!
Az én ősapám Ale István. A nevét a különböző anyakönyvekben, adóösszeíráson kétféleképpen írták: Alle, Ali. Minden kétséget kizáróan mindenütt róla van szó, felesége mindenütt Elisabetha Toth. Egyeken házasodtak 1797-ben, Nagy-Kovácsházán halt meg 1821-ben, 45 évesen. Gyermekeik Egyeken, az Arad megyei Szentmártonban és Kovácsházán születtek. Az ő születési éve a halotti anyakönyv adataiból kiszámolva 1776. lehetett. Ebben az évben sehol nem leltem ilyen nevű egyént, két közelebbi nyom van: 1. Harsány 1774., Tiszaőrs 1779.
Tudjuk, hogy az Egri püspök vezetésével erőszakos katolizálás történt Egyeken és a környező településeken, így Tiszaőrsön is ebben az időben. Az 1. változat szerint Harsányról jöttek, István még ott született, Egyeken 23 évesen házasodott. A 2. változat szerint nem tudom, honnan jöttek, István már Tiszaőrsön született és Egyeken 18 éves korában házasodott. Sajnos a születési anyakönyvekben szereplő szülőkön keresztül sem sikerült közelebb jutni a megoldáshoz, pedig nagyon sokat kerestem az FS-en.
Kérdőjellel írod Ale Gergely születését. Talán ugyanarról a településről jöttek mind az Ale családok, jó lenne kideríteni, hogy honnan.
A juhász foglalkozással egyenlőre nem tudok mit kezdeni, nem tudom, jellemző lehet-e ez valamely földrajzi helyre, szerintem bárhol lehet ilyen foglalkozás.