Igazság80 Creative Commons License 2023.02.06 0 0 1804

De egyébként V. Géza aki gyakorlatilag minden létező dologba égboltot, isteneket, uralkodókat és királyokat erőltet bele, ha kell ha nem nála majd minden szó, hang és jel kizárólag ezekre korlátozódik kis túlzással.

Szinte rögeszmésen és mániákusan építi bele ezt mindenbe,  ha kell akár 1 kilométeres szócikkben megy a képzelgés és az ebből születő fantáziálás. 

 

Például most nézem, hosszasan elemzi az EDÉNY és ÉDEN szavakat amelyek szerinte egy dolgok és a jelentését "Isten háza"-ként határozza meg.   Még fel is bontja a szavakat (teljesen hibásan persze) és erre jut:   a "den" az neki természetesen Isten.  Ezt a Dingir csillaggal indokolja, illetve a magyar "dana" szót hozza fel példaként, persze ez utóbbi eredendően népdalt jelent.))

 

Az "E" betűre meg egész egyszerűen indoklás nélkül kijelenti hogy az bizony épületet jelent és punktum !

 

Nincsen alátámasztás, az és kész.))    Szóval azért gondolkodjunk, mert a levezetése kicsit sem stimmel.

 

Az ÉDEN  szótöve valójában az ÉD, a többi toldalék.  Ugyanez a szótöve az ÉD-ES szónak is és bizonyosan vele rokonítható és nem az épületekkel. Édeleg szavunk is van, szintén az ÉD-ből.

 

Az EDÉNY meg egy tároló és jellemzően élelmiszert, italt, eledelt, ennivalót tartunk benne, a szó az evéshez köthető.  A szó végi --ény az képző, mint a kém-ény és a köt-ény szavak esetén például.  A szó régi formája "dedény",  mivel kerekDED öblös tárgyakként készültek el, ezt nevezték meg kezdetnek.

 

Az meg hogy mit festenek az edényre az már egy későbbi történet.  Nyilván előbb készült el a tárgy és kapott az rögtön nevet is, mintsem annak a festése, díszítése megtörtént volna.  Vagy megvárták volna a

névadással azt hogy a későbbiek vajon mit festenek majd fel az edényekre?....  Ugye hogy ez abszurd így.

 

Életfa például a bőséget is szimbolizálja többek közt.   Nem véletlen hogy kifejezetten az étkezési és táplálkozási célokat megvalósító fazekastárgyakon gyakrabban fordul ez elő, illetve tányérokon is, mert kapcsolata van a bőséggel is.  A fazekas az étkezési tárgyak festésekor feltehetőleg inkább erre gondol nagyobb eséllyel, mint mondjuk a Tejútrendszerre...

Előzmény: Igazság80 (1802)