Centi the real Creative Commons License 2023.02.06 0 0 46638

Köszönöm a válaszokat, 

 

Egy percig sem állítom, hogy az én elképzelésem a jó, mint írtam ez az első ilyen "fejlettebb" kazánunk, eddig ősöreg FÉG szóló kazánnal volt dolgom, az is a rokonságban esetileg, nem nálam).

 

Ezért kérdezek...  

 

 

Bocsi, elírtam az általam felszerelt radiátorokat, alább a pontos számítás:

Nos, a házzal együtt megkaptam a kalorikus számításokat , persze anno még nem kondenzációs kazánnal lett tervezve, tehát vélhetően magasabb előremenő hővel, mint most az 59 fok.  (2003-as építés)  Többek közt ebből derült ki (meg a szinti elosztóból) , hogy egy kis radiátort a konyhában megszűntettek (és most nem is lenne hely neki, mert össze lett nyitva a konyha a nappalival, és ezen a falon volt a radiátor) ,  ezért is cseréltem a nappaliban  radiátorokat nagyobbra.   Eredetileg 2.1kW a nappali 2 radiátora , és 0,6kW a konyha, (20 fokra tervezve), ugye ebből a 0.6 megszűnt, helyette tettem be   egy 11k 900x1000  (1300w) és egy  22k 600x1100 (1850w)   radiátort.   Azért ezeket, mert ezek fértek be maximálisan vésés, és szerelvényezés csere nélkül. 

Nincs hideg, jelenleg 22 fokra van állítva az esti hőmérséklet, ezt este 9- 10 órára el is éri, és ki is kapcsol. (éjszaka 19, majd hajnak 4-7közt  újra 22 van beállítva, munkanapokon délután 14-től van 21 fokra állítva.)

 

Próbálkozom a fogyasztást optimalizálni, mert a jelenlegi számításaim szerint  ki fogunk futni a jóárasított gázból.  (december 320 m3)  Sajnos nincsenek tapasztalatok, mert pár évig nem volt lakó az épületben, és nincsenek meg a régi fogyasztási adatok sem...  (a tulaj meg egy percig sem lakta)  Ezért nehéz kiindulnom a semmiből, ezért nézelődök jobbra-balra, mint a Travolta...  

Minden ötletre, tanácsra vevő vagyok.  NEM tekergettem semmit el, egyelőre minden thermoszelep teljesen nyitva, és minden torlószelep is.  Minden radiátor nagyjából egyszerre melegszik, és az 59-es előremenőnél 53-55 fokosak.

 

Az már látszik, hogy van egy szoba, mely 3 oldalról kültéri falú, na  az hideg.  Jobban veszti a hőt, mint a többi, ott reggelre 19 fok alá is lemegy,  (máshol 20,5) ha kint minusz van.   Ide kell majd mindenképp egy födémszigetelés, és a falszigetelés is kell, mert ráadásul a legnagyobb fal északi.  A radiátorok elegek, fűtésnél megvan a 22 fok. 

Köszönöm még egyszer!

 

Cm 

Előzmény: Törölt nick (46628)