divaoni01
2023.02.04
|
|
0 0
92238
|
Babylon
Kissé ambivalens érzéseim voltak ezen monstre hosszú reveláció után. Egyfelől igazán szuggesztív, kifejezetten filmbuziknak való remek belső hangulatokat, jelenetek kaptunk a filmkészítés folyamatáról, melyhez hasonló utoljára a szintén nívós Irma Vep sorozatban volt tetten érhető. Adja magát a korrajzi és tematikai hasonlóságok miatt összevetése Baz Luhrmann The Great Gatsby-jével, Tobey Maguire szereplése is egy érdekes összekötő kapocs. Vélhetőleg szeretheti a 20-as évek dekadens közegében játszodó filmeket.:) Mondjuk Luhrmann egy kerekebb, kompaktabb love storyt rendezett, elsőosztályúan. Itt viszont Shazelle rendesen szétaprózta magát a különféle történetszálak kibontásában. Rengeteget akart markolni, melyből pl a fekete trombitás szála vagy simán el is hagyható lett volna, sok egyéb más mozzanattal együtt vagy az egész filmet felére, de minimum kétőrásra össze lehetett volna vágni a legerősebb jelenetekből és akkor egy igazán, remek talán már zseniális film is kikerekedhetett volna belőle. Így is ütnek persze az erős részek rendesen, de a túl bő lére eresztett körítés sajnos sokat levon az összképből. Pitt és Robbie viszont élményszámba menően játszik.
7/10
|
|