Sziasztok!

A válaszom Kagura kérdésére egyértelmu és nagyképu:

NEM!

Miért nem? Mert én tényleg elhittem, hogy a halál nem a vég, hanem csupán átmenet az örökkévalóságba. Én tényleg elhittem, hogy akkor kezdodik csak az igazi lét, és ez a földi valami csupán gyenge utánzata annak. Szóval én ha valami probléma merül fel az életemben, mindig ezt a kérdést teszem fel:
MI ez az örökkévalósághoz képest?

Tehát mit aggodalmaskodjak amiatt, hogy itt kell hagynom azt a kevés kis földi jót, amim van, mikor cserébe örökéletet kaphatok?

Ettol függetlenül nem keresem a halált, hiszen nyilváln nem azért vagyunk itt, hogy ido elott meghaljunk. De ha eljön, én barátként fogom üdvözölni, legalábbis igy tervezem.

Persze lehet azt mondani, hogy nagy a szám, amig nem nyomtak egy kalasnyikovot a képembe, de hát mivel még ilyenben nem volt részem, ezért csak a szándékaimra tudok hagyatkozni.

Kedves Kagura, amit Wallace-nak válaszoltál, az bizony alapprobléma az emberek életében. Mert valóban minden félelem gyökere a halálfélelem. Pontosabban az elvesztés, az elmúlás félelme. Az emberek azért félnek, mert félnek, hogy elveszitik ezt vagy azt vagy amazt a dolgot, amirol azt hiszik, hogy az biztositja a boldogságot.
Pedig csupán annyit kellene elhinniük, hogy a boldogsága senkinek sem függ semmiféle külso tényezotol, az csakis egyedül saját magától függ.
A boldogság nem körülmény, hanem látás kérdése.

Igy a halál is csak annak jelent félnivalót, aki nem hiszi igazán, hogy ezzel nem veszit semmit, sot, igazából csak nyerhet.
Persze van olyan ember, aki azért fél a haláltól, mert tudja, hogy életében sok rosszat tett, és érzi, amikor a halála közeleg, hogy jön a számadás órája. Mert a halál mindenkit megkérdez arról, hogy mire használta azt a kevés földi idejét, amit itt töltött. A halál kérdése elol nem lehet kitérni, az könyörtelenül mindenkit utolér.

Ezért tehát szerintem az embernek úgy kellene élnie, hogy minden pillanatban nyugodt lelkiismerettel meghalhasson. Mert hiszen senki nem tudja halálának óráját, épp ezért fontos, hogy mindig legyen tiszta a lelkiismeretünk. És ha igy élünk, akkor nincs félnivalónk a haláltól, hiszen ha eljön, nem kell úgy éreznünk, hogy még rendezetlen ügyeink vannak, hogy elfecséreltük az idonket.

A halál pillanata a legfontosabb az ember életében! Abból a szempontból, hogy ekkor derül ki, milyen is volt az élete. Érett, szép gyümölcsöt termett-e vagy rohadtat.

És azok, akik érett gyümölccsel büszkélkedhetnek, a halálban nyugalmat fognak találni, egy szebb és jobb világra ébrednek majd fel.

De akik elrohasztották az ajándékba kapott kegyelmeket, azoknak bizony fájdalmas szembesülés lesz a halál.

Egyébként pedig azért sem félek a haláltól, mert nincs túl sok veszteni valóm. Az én jelen földi életem nem olyan fantasztikus, hogy annyira sajnálnom kellene, hogy itt hagyjam.
Ugyanakkor viszont azoknak, akik gazdagok, tobzódnak a földi élvezetekben, és erosen kötodnek az anyaghoz, a tulajdonukhoz, azoknak bizony nehéz mindezek elvesztésével szembesülni.

Aki homokra alapozza életét, annak halálakor összedol épitménye, aki pedig sziklára, annak megmarad, sot, cserébe szebb és nagyobb lakást kap.

Hát azt hiszem, sokmindent elmondtam, biztos nem mindent, de egyelore elég...

Sziasztok:
Mici Maci