Tegnap a nyugdíjas klubbal a Szépművészeti Múzeumban jártunk, az El Greco kiállítást megnézni. Reggel egy rádióműsorban hallottam, hogy ez a legteljesebb összeállítás a festő műveiből, már csak ezért is érdeklődve vártam. Nem csak én, mert a múzeum előtt már elég hosszú sor állt, pedig még nem is volt tíz óra.

Nehéz dolog képekről írni, de szerencsére Greco elég közismert.  Mint legtöbbször, most is szubjektív leszek, és nem annyira a képeket, mint a benyomásaimat írom le. Kezdem Tintorettóval, neki a Pietro Loredano dózse portréja című képe tűnt fel, Rögtön meg is állapítottam, hogy ha vele kéne tárgyalnom, akkor legalább két dörzsölt ügyvédet vinnék magammal, és még akkor sem biztos, hogy én lennék a nyertes!

Nem túl meglepő módon a legtöbb kép vallási témájú volt. Utólag visszagondolva, feltűnt, hogy noha jó néhány szentet festett, legtöbbször nem a kivégzésüket ábrázolta, hanem az életüket! Ez alól csak Szent Sebestyén volt kivétel, de végre-valahára Sebestyén nem úgy nézett ki, mint egy tűpárna, kifogott egy mesterlövészt, egyből szíven találták! Szerencsére sok volt a meghitt családi jelent, azaz a Szent család ábrázolása, időnként a nagymama, Szent Anna is képbe került, ezúttal szó szerint, Az apostolokról is portrék voltak, érdekes, egyedi, kifejező arcok. Ugyanez elmondható a férfiportrékról is, főleg egy fiata festő arcképéről. Neki ráadásul szép keze volt, hosszú, finom ujjakkal,

Hogy kipihenjem a benyomásaimat, elmentem a büfébe, ittam egy kávét. Itt is elég sokan voltak, de itt is gyorsan fogyott a sor. Nem túl meglepő módon a csészék és a tányérok is szépek voltak, az ellenkezője lett volna furcsa! Kifelé menet észrevettem, hogy itt is van egy vendégkönyv, belelapoztam. Több nyelvű beírás, néha-néha jópofa rajzokkal, a beíróknak is tetszett a hely.

Kicsit gondolkodtam, hogy nézzek-e más kiállítást, de – legalábbis nálam – a túl sok benyomás lerontja a hatást, így inkább hazaindultam. Méghozzá nagyon kellemes emlékekkel  indultam haza!