Csontos Márta

Káin árnyékában

Jaj neked pusztító és el nem pusztított
jaj a lombok közé rekedt
szárnyavesztett madárnak,
a sóhajnak, mely elszáll, mielőtt
égi magasságokba jutna,
jaj a földi térképen csapdába esett
lét-csodának, melyet a Szemfényvesztő
csapata ügyesen láthatatlanná
és felismerhetetlenné tett.
Most már a hol volt, hol nem volt
határai összemosódnak,
a mesékben győznek a szörnyetegek,
az ajkakon nem gyógyul be a seb.
Kérdezel, de nem kapsz feleletet,
hiába dúdolod magadban a szimfóniát,
hiába festesz az égre lemoshatatlan kéket,
képeden a pingált valóság elrémít,
elrontottad a keveréket.
Én meg verseimbe zárom a megrettent életet,
s várom, hogy a rögtönzött menedékben
áldott selymüket kibontsák az allegóriák,
s a hervadásnak indult földön végre
ledobja gyászruháját a Remény.