Indián Újév
Ha már ez a fórum az északamerikai indiánok kutúráival fogakozik, akkor illendő úgy kívánni Boldog Új Évet mindenkinek, hogy arról is írjunk mit jelentett náluk az új év fogama.
Arra most nincs időm hogy egy részletekre kiterjedő tanulmányt készítsek erről a témáról, annyit azért meg kell jegyeznem, hogy mivel számos néha igen eltérő kultúrájú népekről van itt szó, természetesen nem sokat lehet általánosságokban mondani, legfeljebb annyit, hogy amennyire tudjuk, azért szinte minden csoport ismerte az évszakok váltakozását, vagyis az évek és a hónapok fogalmát. Akár földművelésből éltek, akár a vadászat vagy a halászat, esetleg a gyűjtögetés volt a legfontosabb megélhetési forrásuk, mivel a növények és az állatok életét is a természet ritmusai szabályozzák, ehhez szükségük volt valamiféle naptár használatára. Ez persze elmondható az összes többi földrészen élő hasonló népcsoportokra is.
Az Amerikai Egyesült Álamok területének délkeleti részén viszonylag fejlett kultúrájú, földművelő népek éltek. Az itt élő indiánok számára a legfontosabb ünnep, a Zöld Kukorica Ünnepe (Busk) volt, amelyet a nyár vége felé, a kukoricatermés beérésekor ünnepeltek meg. Az egyes népcsoportoknál részleteiben különbözhetett a szertartás, de lényegében azért az itt élő népcsoportoknál ez elég hasonló volt.
Náluk ez felelt meg az újévi ünnepségek fogamának. Az ünnepség több napos volt (általában négytől nyolc napig) és előtte tilos volt bárkinek is fogyasztania az újonnan érett kukoricából. Az ünnep idejére felfüggesztették a különböző csoportok közötti ellenségeskedést, a közösségen belüli vétkeket is megbocsátották, kivéve a gyilkosságokat. Az ünnepséget megelőzően az emberek is igyekeztek megtisztulni, szexuális önmegtartóztatás és bőjtölés által. A férfiak szigorú böjtöt tartottak, vagyis egy-két napig semmit sem ettek, a nők, gyerekek és öregek bár ehettek, de ők sem akármit.
A megtisztuláshoz hozzátartozott egy fekete italnak nevezett hánytató hatású ital fogyasztása is. A férfiak a közösségi épüetek hibáinak javításában, a nők inkább a lakóházakon szükséges kisebb javításokon dolgoztak. A régebbi korokban egyes tulajdonukat képező tárgyaikat megsemmisítették vagy elajándékozták, később inkább a hibás eszközeik kijavítására törekedtek.
A szertartás céljából használt központi tér tisztaságára és főleg szentségére vigyáztak, nem engedték oda sem a gyerekeket sem a kutyákat. A számos különböző hol férfiak, hol nők által előadott táncon és lakomákon, a közösség által tisztelt tagok beszédein kívül a szertartás legfontosabb eleme az új tűz gyújtása volt. Előzőleg az összes régi tüzet eloltották.
A tüzet szentnek tartották és egész évben folyamatosan fenntartották. De úgy vélték, hogy az emberek hibái, egyes szokások megsértése által a szent tűz lassan beszennyeződött, ezért szükség volt a megújítására. Így aztán a megújított új tűzből vették a tüzeket az újabb évre minden egyes háztartás számára.
Bár az itt élő népek viszonylag gyorsan alkalmazkodtak az európaik által képviselt kultúrához, és hozzájuk hasonlóan még fekete rabszolgákat is tartottak, a földre éhes jövevények miatt a kormány mégis arra kényszerítette őket, hogy elhagyják gazdag és jó földeiket és áttelepüjenek a nagy folyón, a Mississippin túlra. Az áttelepítést kegyetlen, embertelen módon végezték, számos őslakos áldozatul esett neki, amiért is a csiroki nép „A könnyek ösvénye”-ként tekint erre a vándorlásra. Bár egy viszonylag kis részüknek sikerült megmaradni eredeti területeiken, de a többség a mai Oklahomába került. Ezeknek a népeknek a mai leszármazottaik, sok más indiánhoz hasonóan ragaszkodnak régi hagyományaikhoz és napjainkban is megtartják, ezt a számunkra úévnek megfelelő ünnepüket.
