A régi utcában, régi házban voltam, ahol több, mint 30 évig éltünk, azt nem tudom, hogy anyuék-apuék hol voltak, de a konyhában minden úgy volt, mint régen, nem pedig úgy, mint most, ahogy a Csabáék laknak (szép, modern konyhában és felújított lakásban), hanem a régi kék-fehér csempe mindenhol, és a spájzban sem a most ott lévő vegyes tüzelésú kazán volt, hanem anyu régi spájza, a kis hűtővel. Valamiért ott voltunk, Magdi, Andi meg én, és szerintem szilveszteri bulira készültünk, és én elmeséltem nekik, hogy próbáltam vegán kocsonyát csinálni, és tök jó érzés volt, hogy Andi azonnal rávágta, hogy “Pektinnel, igaz?”, és én boldog voltam, hogy végre valaki érti, hogy mi az a pektin, és nem néz rám úgy, mintha a Holdról jöttem volna. Ennyire emlékszem, meg még arra, hogy valamiért át kellett mennem az utca túloldalán lakó szembeszomszédékhoz, az egész utca úgy nézett ki, mint 40 évvel ezelőtt, de a lakók ismeretlenek voltak, fiatalok, buliztak, és nem ismertek meg engem. Hiába magyaráztam nekik, hogy itt lakunk szemben, nagyon furcsállkodva néztek rám. Szóval ennyi az álom, nem sok, de örülni ez is elég :)

Nem tudom, hogy ez mit jelent, de jó jel, hogy végre elkezdtem emlékezni az álmaimra. Fontos lépés az álomjógában, sőt, az első lépés. Évek óta alig emlékeztem, de most, hogy leálltam a nikotinnal, kezd gyógyulni ez a képességem (is) :)