DDP Mernye-Deseda

„Milyen lenne három napnyi folyamatos evés után túrázni?” – tettem fel a kérdést az ünnepek alatt. Nos, az éjszakai alvás nem volt előtte nagyon pihentető, ennek ellenére reggel viszonylag könnyen sikerült felkelnem, hogy elérjem az első nagykanizsai vonatot (a régebbi 4 körüli személyvonat helyett szerencsére most már van hajnali gyorsvonat, ami csak fél 6-kor indul a Déli pályaudvarról). Balatonlellétől busszal mentem tovább, ami pontosan bár, de lassan szüttyügött el Mernye, Kossuth utca megállóig.

 

Háromnegyed kilenc előtt így erősen kilépve bekezdtem a túrát: nem tudhattam, milyen útviszonyokra számítsak. A 67-es főút zaja, és a faluszéli mezőgazdasági telep felől fújó szél határozta meg az első egy-két kilométer hangulatát. Az útviszonyok változóak voltak, a sáros-pocsolyás, és a keményre járt útszakaszok váltogatták egymást. Egy lakott tanyaépület bekötőútjánál kaptárak pihentek az út mellett – ilyenkor nyilván nem gond, majd tavasszal azért jó lesz itt odafigyelni. A gerincre érve lassítottam kicsit, ahol egy már teljesen elhagyott „szőlőhegy” épületei düledeznek. Van épület, amin még 2000-es dátumú az utolsó felújítás – elgondolkodtatott, vajon a túra első teljesítői milyennek láthatták ezt a részt két évtizeddel régebben. Egy éles jobbkanyar után az út rövid időre elveszett (be van vetve). A légkör áprilist idézte: a kékes színű, szaladó felhőkből nagy cseppes eső hullott pár percen keresztül.

 

Hosszan lejtő mélyúton értem el Somogygesztit. Szinte az egész falun átvezet a jelzés – az a benyomásom alakult ki, a megye egyik viszonylag szegény településén járok. Sok lakatlan épület, az igazán jó állapotú porta kevés, öreg autók az udvarokon. A jelzésről letérve felsétáltam a dohánybolthoz, ahol bent lehet elkérni a pecsétet. (Ha jól láttam, egy ebédszünettől eltekintve kb. egész nap nyitva van). Szürreális hely. Már az épület kerítése is az, ami selejtezett Volán-buszok oldallemezeivel van kipótolva. Ültem a cigis pulttal szemközti hokedlin, vártam a kávémat, miközben egy – ránézésre holland öregúr több karton füstölnivalót vásárolt (ja, nem olyat…), és közben a boltos pár éppen arról beszélgetett, hány üveg whiskyt kell rendelniük szilveszterre. A kávé viszont jó volt, így felélénkülve kikapaszkodtam a faluból, egy aszfaltmakadám mélyutat követve. Erről balra térve nemsokára megjött jobbról a sárga jelzés, én pedig ráfordultam a dél felé tartó, hosszú egyenesekből álló szakaszra. Nem nagyon szeretem az ilyet, elsősorban azért, mert általában nehéz rajta eltalálni azt a sebességet, amivel a valóságban szeretnél rajta végigérni. Vagy darálod, és hipp-hopp vége is, vagy kényelmeskedsz, aztán nem haladsz. Ez most viszont úgy nem volt rossz. Nyugat felől időnként látszott egy-egy település, ami vonatkoztatási pontot adott. Kezdetben főleg az út keményebb peremén volt értelme haladni, nem a keréknyomokban cuppogva. Volt aztán egy könnyebben járható középső rész, és Magyaregres előtt a végére egy nagyon rossz fél kilométer, ahol téglatörmeléket süppesztettek a sárba, de ez sem tette jobban járhatóvá. Zúgva feltámadt a szél, a fákon itt-ott fagyöngyök lengedeztek.

 

Nem sokkal múlt 11, mikor be is értem a faluba, mely összehasonlíthatatlanul gazdagabbnak, jobb helyzetűnek mutatta magát. Rájöttem, hogy lehetne teljesítménytúrát csinálni a jelzésen Magyaregresről Magyaregregyre. :) A pecsét itt a kocsma ablakában lakik. Azért be is mentem, és a Zenebutik TV mulatós stárjainak társaságában legurítottam egy Kőbányait. Továbbindulva emlékeztem, hogy van valami terelés a gyaloghíd, meg az elkerülő út miatt – a jelzés azonban következetesen behívott a Petőfi utcába, így sokat nem foglalkoztam ezzel. Az utolsó háznál golden retriver kölykök játszadoztak a kerítés mögött, nem álltam meg cukiságokat nézni – egy perc múlva az anyjuk már mögöttem ugatott a dombtetőn. Hm., ha jobban megnézem, lehet hogy inkább kuvasz, és nem is golden? :) Ekkor azonban már rájöttem, hogy nem vagyok rajta a jelzésen, mert az a főút alatt átbúvó patak másik partján bukkant fel. Szerencsére a köveken sikerült átugrálnom (nem én lehettem az első, a nyomokból ítélve), így folytathattam az utamat.

 

Megérkeztem hát a Deseda-tó partjára. Érdekes, hogy földrajzi tanulmányaim sem igen említik ezt a vízfelületet, pedig hát sokkal kisebb tavakat is meg kellett tanulnunk. Ez még egy vaktérképen sincs rajta. Az egész tóparton tölgyesek avarszőnyegén gyalogolhattam, jó volt. A kis híd (ami eredetileg a jelzés halad) új faszerkezete már oda van készítve, talán tavaszra lesz is belőle valami. Kereszteztem az egykori főutat, majd az egyik kiépített szűzrak…, izé, tűzrakó hely mellett befalatoztam az előző napról maradt kacsasültet. A tavon csak egy horgász ladikozott, de láthatóan nyáron nagy vízi élet lehet, ahogy az ilyen vízfelületeken szokás, ami amúgy egy alföldi holtágra szinte jobban hasonlít mint víztározóra. Itt már sok sétálóval is találkoztam, aztán az üdülőtelepet elérve a kocsiforgalom is megjelent. A vízisport-telepnél újabb pecsét, majd igyekeztem is tovább. A látogatóközpont zárva (vélhetően takarékosságinak mondott okokból). A strand szintén (ez nem meglepő). A kemping is zárva – na ez megdöbbentett, a nevét ismertem hallomásból, de nem tudtam hogy egy hosszú évek óta elhagyatott helyről van szó, melynek ügye persze itt is magasabb politika. A zárógáthoz érve még csak negyed háromra járt az idő. A múltkori pecsételést elfelejtős gikszer miatt azonban nem folytattam utamat a városig, hanem bementem Toponár településrészre. Majd itt fejezek be egy túranapot nyáron, visszajövök fürdőzni – mondtam magamban.

 

És akkor innen vissza kellett jutni Ecsenybe: vonattal Felsőmocsoládig, ott negyed óra múlva jött a busz ami továbbvitt. Azonnal indulna vissza menetrend szerint, de egy cigarettára való időt szerencsére hagyott magának a vezető, ami alatt odasiettem a pecsétet rejtő táblához – ügyetlen, csúnya lenyomat lett belőle, de legalább olvasható a név. És akkor innen már suhanás Kaposvárra a vonathoz.

 

Ezzel az idei teljesítéseket lezártam (bár túra azért még lesz holnap is, és az év utolsó napján is). 270 km. AK, DDP, OKT70. Lehetne talán több, de ezek legalább mind emlékezetes, jó alkalmak voltak.

 

Minden kedves topiklakónak boldog újévet, és benne sok szép kirándulást kívánok!