Okulare Creative Commons License 2022.12.09 -1 2 76119

Bevallom, én nem láttam egy részt sem tudatosan. Gyerekként persze néztem részleteket, inkább csak háttértévézés jelleggel. Emlékszem Sinkó László jellegzetes hangjára, a főcímdalra, s egy-egy snittre. De túra közben nem gondolok rá. Pontosabban az Öröm-hegyi kopjafánál gondoltam rá és egyszer elmentem a zengővárkonyi sírhoz is. Ő egy olyan ember, aki megcsinálta ezt a sorozatot, ami egy nagy dolog, respekt érte, mert akkor ez a sorozat volt a "facebook", ezzel lehetett "nagy" tömegekhez eljuttatni a kéktúrát. De számomra nem az ő személye ad plusz töltetet. Igazából ilyen nincs is. Én már egy új kor szülötte vagyok, engem bevallom, a sokak által szidott, 2015 környékén kirakott MTSZ táblák vonzottak be a statisztikai adataival, térképrészletével. Ezeket látva kezdtem el utánajárni, hogy mi is pontosan a kéktúra. Merthogy hallottam már róla, hogy van ilyen, de a részletekről nem tudtam semmit. És ezek után kb. egy év alatt elolvastam Hörpölin szinte összes blogbejegyzését e témában, főleg az RPDDK-ról, mert ezt a vidéket ismertem jobban. És őt olvasva érlelődött meg az elhatározás, hogy ebbe bele kell vágnom. De az ő személyét sem szeretném ez miatt kiemelni, hisz utána olvastam többek blogját is. De túra közben nem túl gyakran jut eszembe Rockenbauer Pál. És ez nem tiszteletlenség, ne gondoljátok, inkább csak egy generációs szakadék. Én már a túlparton vagyok és mivel van két kamasz gyerekem, látom már a következő szakadék kialakulását is. :-) Az meg, hogy a te képzeletedben nem öregszik, az teljesen természetes. A legidősebb unokabáttyám 39 évesen halt meg infarktusban, amikor én 25 éves voltam. Szinte eddigre lettünk jó viszonyban. Gyerekként ő már túl felnőtt volt. De mire én is felnőtt lettem, addigra közel kerültünk egymáshoz. Ő az emlékeimben mindíg a jószívű, jófej unokabátty, akire felnéztem, pedig már 7 évvel vagyok "idősebb" nála. Vagyis annál a srácnál, aki a halálakor volt. De az emlékeimben ő mindíg egy 40 körüli srác marad... Bocs, hogy egy kicsit elmentem off irányba. 

Előzmény: jzp2107 (76118)