érdekes és szomorú mindaz, ami itt kiderül
ha az olvasó figyelmes.
Két dolog jutott eszembe:
1. Volt egy kiemelkedően nagy magyar
politikus, aki maradandót alkotott, saját
kezével vetett véget az életének, és az
ő életrajzi regényének ez a címe:
egyedül vagyunk.
NAgyon nehéz szembesülni ezzel a száraz
ténnyel, hiszen közhely, hogy az ember társas
lény. Egyre inkább kezdem azt gondolni, hogy
ez csupán annyit jelent, hogy szívesen osztja
meg átmenetileg a magányát másokkal.
Ki figyel oda a másik emberre?
ÉS ki van itt rendszeresen egy virtuális fórumon,
ha amúgy odafigyel az emberekre?
HA valóban odafigyelne, annyi "baráti" kapcsolata
lenne, hogy nem maradna ideje másra.

2. Egy ember 10 éve azt mondta egy másiknak, amikor
az a világmegváltásról ábrándozott és képtelen
volt beleélni magát a saját hétköznapiságába:
menj ki egyszer egy csillagos este a Duna partjára.
Mondd el a csillagoknak, hogy te mit fogsz
megvalósítani.
ÉS figyeld majd meg azt az óriási közönyt,
ahogy a csillagok majd reagálnak rád.
Én úgy vettem észre, hogy a csillagoknál
már csak az emberek mutatnak nagyobb közönyt
a másik ember iránt.

Miért érdekelne bárkit is, aki nem erőszakoltak
meg egy olyan ember fájdalma, aki megélt egy
ilyen borzalmat?

ÉS vajon belegondol egy kívülálló az érintett
lelkivilágába?
Amíg nem érintett benne, addig nem.

LEhet hogy ezt nehezebb tudomásul venni, mint azt,
hogy áldozata lettem egy erőszakos bűncselekménynek,
de nem tehetsz mást.
Ez van.