A mai napot a Néprajzi Múzeum meglátogatására szántuk. Mint legtöbbször, most is szubjektív beszámolót írok, Az egyik kiállítás vendégkönyvét olvasva, meglepően határozott beírásra bukkantam.  A tiszta, jól olvasható, és aláírt szöveg szerint az illető már sok múzeumban járt, de ehhez hasonló összevisszaságot még nem látott. Én kevésbé sarkítva azt állapítottam meg, hogy számomra is jobban áttekinthető lenne egy kontinensek, esetleg országok és korok szerinti bontás. Kezdeni a kerámiáknál kezdtünk, aki nem akart továbbmenni, ehhez nem kellett belépőt váltani. Nos, rengeteg féle-fajta volt, a tizedét sem tudnám felsorolni, ami nem is baj. Nyáron már voltam ott, és örömmel köszöntöttem néhány ismerősömet, de az újakat is szívesen nézegettem. Volt néhány kedvencem, például a gyerekeknek készült aprócska bögrék-tányérok, mindezek egy csinos konyhaszekrényben. Engedjenek oda, játszani akarok!

Tetszettek a még trükkös boroskancsók, érteni kellett ahhoz, hogy kell kiönteni a bort belőle. Két másikon olyan marcona tekintetű, bajszos férfi őrködött, hogy okvetlen kifizettem volna a csárdában a bort, ha ebben kínálják. A háromlábú lábasok is megtetszettek, bár nem állítom, hogy használni is tudtam volna őket. Továbbá egy kerámia tésztaszűrő, akkora, hogy abban legalább tíz emberre elég tésztát lehetett volna leszűrni. Láttam egy vajköpülőt is, csak azért jöttem rá, mire is szolgál ez a fura edény, mert az aquincumi múzeumban pont ilyet láttam. Volt még jó néhány, esküvőre készült korsó is, kissé sematikus rajzzal, de biztosan örült az, aki ezt kapta a menyegzőre. Az a menyecske is, aki kerámia csigacsinálót kapott! Láttam egy hableányt és egy habfiút is, ez utóbbi pipázott. Bajos dolog lehet az ilyesmi a víz alatt. Mellette jó néhány pipafej.

Következett a székek birodalma, ez csak pár darabot tartalmazott, de ezek érdekesek voltak. a kiállított tárgyak egy része a rögtönzés kategóriába tartozott, egy faág, aminek az alsó felén három gally állt. Két kedvencem akadt, az egyik trónszerű szék, mindkét oldalán kis táblával. A jobb oldalira a könyvemet tenném, a balra meg a szemüvegemet. A másik pedig vörösrézből készült, másfél személyes padszerűség, de jóval stílusosabb a gondolkodószék név. A műanyag puffot mindenki régi, kedves ismerősnek tekintette. Igen, volt Lucaszék is, bár azt használat után el kellett volna égetni.

Bőven akadt még nézegetnivaló, át is mentem a következő terembe. Volt vezetőm is, éspedig a múzeum igazgatója. Részletkérdés, hogy nem engem, hanem két koreai hölgyet kísért, magyarázott, és szavait lefordították. Nem, nem ragadtam rájuk, de ha két-három méterre voltam, akkor is hallottam, úgyhogy nem kellett zavarnom őket. Itt is tetszettek a kiállított tárgyak, érdekesek, szépek voltak, de bizony ez is eléggé keszekusza volt. Szinte egymás mellett egy szicíliai kordé, a következő soron egy-két afrikai tárgy. Az előbb, mármint a kordé, telis-teli volt mázolva szentek képeivel, és ez hatékonynak bizonyult, mert lám, nem összetörve végezte, hanem itt bámulhatjuk. Ami Afrikát illeti, itt néhány kikuju tárgyat nézhettünk meg. Elég harcias népség lehetett, mert remekül mintázott, de roppant hatékony fegyverei voltak. A dobókésük inkább kisebbfajta bárdnak hatott, de a lándzsahegy és a tőr is illett hozzá. Volt még egy remekül faragott elefántcsont kürt is, no meg egy pajzs is. A szomszéd tárlóban lévő szamurájkard sokkal elegánsabb volt. Mellette viszont a manysi emberek viselete, a halbőr kabát tetszett a legjobban. Biztos, hogy ez aztán vízálló volt! A csizmákat szemlélve eleinte azt hittem, ez gyerekeknek készült, olyan kicsi volt, legfeljebb harminckettes. Mellette egy cifraszűr, kicsit arrább egy kimonó. A másik szobában jó pár használati tárgy, sajnos, nem volt kiírva, hogy mi is a nevük. Persze, az ásóra vagy az evezőre ráismertem, de egy éles ásószerűségről csak gyanítottam, hogy valami nádvágó eszköz lehetett. Viszont bizton állíthatom, hogy a Pacsirta rádióra és a táskaírógépre igenis ráismertem! Jól kinézegettem magam, és egy kávé mellett pihentem ki a fáradságomat. Lehet, hogy érdemes lenne visszamenni?