Loučení 2022 (113 km - 4400 m szinttel) sikeresen teljesítve 22 óra 48 perc alatt.

Már 3 x voltam ezen a rendezvényen. Régen úgy ment hogy péntek reggel volt egy 57 km, kb. 2600 m szinttel, majd egyből este egy 110-es, kb 4500 m szinttel. Minél gyorsabban csináltad meg a nappalit, annál többet ejtőzhettél az esti nagy menet előtt. Sajnos ez a lehetőség már megszűnt, de kihívás volt így is bőven, főleg hogy még 1 hét sem telt el a brutál Povazím 130 óta.

Csak ketten mentünk idén Magyarországról, Vári Gábor, és én. Az odaúton kapásból 2 óra késéssel érkeztünk, az útépítéseknek, és a szlovák-cseh kifejezetten szigorú határátlépésnek köszönhetően. Szerencsére volt ráhagyásunk bőven, így mindössze az általam kinézett jó kis étteremben vacsorázásból nem lett semmi. Mire odaértünk a célba (itt lehetett szerencsére hagyni minden cuccot, itt történt a prezentáció, és itt ettem egy pár virslit, egy jó Breznakkal leöblítve) még volt 1 óránk a vonat indulásáig, ami Ústi nad Labem főpályaudvarról indult a rajtba.

Idén most Benešov nad Ploučnicí vasútállomásról indult a túra. Egy jó negyed óra didergés után, este 22:15-kor elindulhattunk. Gábornak jó utat kívántam, és sikeres viszontlátást akár útközben ha utolér, akár a célban. Nem sokáig tartott a kocogás, mert máris elkezdődött az emelkedő először ki a faluból, majd a Havraní kameny szikla alakzatához föl (mapy.cz-n meg tudjátok nézni mindenről amit itt leírok a kilátást, vagy az adott nevezetességet). Itt volt egy kisebb oda-vissza, még mindenki fürgének tűnt és lelkesnek. Lekoccanok Malá Veleň településre, ahol 7 km-nél meglepetésre van egy csippantós pont, Olaf szervezőúrral. Legalább látom hogy eddig 6,5 km/h-val jövök. Na aztán most jött a térképen sem létező út, piszok meredek emelkedővel, és óriási sárral. A k-val kezdődő nem túl szép szavunk náluk is ugyanazt jelenti, mármint ha valami éppen nem úgy sikerül.. :) Ezt párszor itt meg is tapasztalhattam néhány sporitól azon a retteneten fölfele. Meg sem álltunk egészen a Jedlová hegy 530 m-es csúcsáig, ahol filces kontrollpont volt. Jól esett kicsit megállni, mert 9 km alatt egy kortyot sem ittam még. Éjszaka is feltűnő volt hogy a völgyekben megül a felhő, viszont fentebb meg varázslatosan jó idő volt. Ekkor még nem tudtam hogy ez a a jelenség túrám végéig kísérni fog. Elérve egy P- jelzést egy szántóföld szekérútján kellett haladni, valami orbitális nagy sárban. Ezen csak egy minimálisat enyhített hogy egyedül csak én találkoztam az épp engem autójával keresztező főszervező kocsijával, és üdvözlésével. Érdekes nevű hegy volt a következő, olyan németes, de mégsem. Netterskoppe a neve. Az itiner szerint egykor ez egy étterem lehetett, manapság már csak pár szikladarab utal erre. 400 m oda-vissza volt itt is, a végén jött szembe Gábor, ügyesen halad. Továbbra is P- jelzés, és mivel már felhőhatár alatt vagyunk, páran el is vétjük a P- jelzést, szerencsére hamar korrigálunk. Vrabinec várromja következik az alig észrevehető P-rom jelzésen. Sajnos nem látok belőle kb semmit, így az élvezeti faktora is a nullához konvergált. Az első frissítőpont 17 km-nél, Těchlovice településen volt, ahova pont 6-os átlaggal érkeztem eddig. Minden finomság volt ami szem-szájnak ingere. Vajkrémes kenyerek, sajtok, sós-édes sütik, kofola, sör, nápolyik, és így tovább. Erőt merítvén hamar tovább is haladtam, nem tudva mi vár rám (azaz még itthon az útvonalat nézve tudtam hogy lesz egy-két szívás..).

A Poklona nevű hegy magyar jelentése: íj. Én sokkal könnyebben tudnám azonosítani: Pokol. Csak azért nem írom nagy betűvel az összes karaktert, mert az már kiabálásnak minősülne. Hiába volt még a túra eleje, ez a hegy számomra a legnagyobb szívás volt az összes közül. Egy kisebb patakmederben kellett emelkedni toronyiránt óriási sárban, csúszós sziklákon át, út az ég világon semmi. A saját fényvisszaverőket kellett követni. Előttem hárman mentek, és fura volt nekik hogy balra mutatnak a nyilak amikor jobbról a hegytetőről láttuk a fejlámpákat. Én azt hittem azok csillagok, olyan magasan voltak, de sajnos nem :) Elindultam balra, de megállítottak, hogy az valószínű a hegy utáni út folytatása azért vannak itt a nyilak. Én is elgondolkoztam ezen, és tanakodtunk. Végül jó 5 perc után tovább mentünk a nyilakon szerencsére, csak egy jókora nagy ívben vitt végül föl a Pokol kapujához, a tüdőnket is kiköpve. Megvan a kontroll, a "kapu" kinyílt, és mehetünk tovább. Itt kánaánról szó sem lehet, a szívás folytatódott. 2,2 km-t kellett menni az itiner szerint a félig lerombolt kerítés mentén. Útról szó sem lehetett, jelzések sem voltak, csak mentünk néhány sporival amerre vitt a kerítés.. Az meg össze-vissza tüskés bokrokon és sziklákon át vitt. Nem hogy 2,2-nek, de én vagy 10 km-nek éreztem ezt a részt. Mindenki örült amikor megleltük végre a K8-at. 900 m-re máris ott volt a következő, jól esett picit átmozgatni kocogással a lábunkat. Ismét emelkedő, nem meredek, de egyenletes, és hosszú. Ki-ki beáll a saját tempójába, előttem is mennek, mögöttem is. Egy hatalmas (képeim között) piros torony bukik ki, akkor még azt hittem ezt csak egyszer látom, de kiderült, az éjszaka ezen torony kóválygása köré készült. Most még egyelőre csak 800 m-re haladtam el a csúcs alatt.. Viszont meg kellett állnom, mert utamat vaddisznócsorda keresztezte, és legalább 10-en voltak, jókat röfögve (lehet inkább röhögve?) rajtam. Z- jelzésen haladok tovább, egészen Zubrnice településig, ami egyben a 30 km-es frissítőpont. Na itt aztán volt minden! Sült kolbászt eszek, majd utána egy nagy adag vega zöldséges rizzsel tuszkolom le azt. A másik szobában teli van snackkel, süteményekkel, és mindenféle kenyerekkel. Oda is átnézek :) Jól esik itt végre megpihenni és leülni a túra során először. Tovább indulván alig 200 m után kék nyilazás lenne ha lenne, de nincs. Gyanús a balkanyar, de nem merek elindulni, szerencsére hamar jönnek is a sporik, és közösen megfejtjük hogy tényleg ez a helyes út. Később lesz is kék nyíl már. 4 km-es etap jön, szinte végigkocogjuk. Ami ebben egyedül néha visszatart, az az irgalmatlan nagy sártömeg. Kontroll pont ismét a helyén, majd Z- jelzés a követendő. Szépen nekiiramodnak előttem, de egy kis idő után gyanús lesz nekem hogy nincs jel. Előre jelzek, és igazam lett. Irány vissza, meg is köszönték. Jókora emelkedő következik, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy tarvágás van, és a jelzések teljesen eltűntek. Mindenki próbál saját maga boldogulni valamerre. Ismét picit fényezem magamat, mert nekem sikerült megtalálni később a helyes utat kidőlt fák tömkelegén át, de a többieknek már nem tudtam szólni, így egyedül maradtam. Most már nem kerülgetem ezt a nagy piros tornyot hanem megmászom, és úgy érzem a legjobbkor érkeztem ide, mert a lámpát eltehettem, és csodás napfelkeltét élhettem át. Még gyorsan kinézek a torony mögötti kilátóponthoz a kontrollhoz a P3-ön, majd visszatérek. Állok és bámulok, mesevilág! Kivilágosodott, és a gyönyörű kilátás jókedvre derített, bár eddig sem volt nagyon panaszom. Egy hosszú rét következik, szép óvatosan kocogok rajta. Jó 4 km-re egy kilátónál van a következő pont, ezt egész végig lehetett is ezen a 4 km-en át látni. Két spori kocog mögöttem kissé lemaradva, a tempó hasonló, nem közelednek. Elérek a kilátóhoz, az alján van a pont, sajnos zárva a tetőtér. A két spori hamar tovakocog. Láthatólag nagyon jó erőben vannak, nem gondoltam volna hogy látom még a túra során őket. 5 km-en át S- jelzés, én is kocogok, a terep most végre igazán kényelmes. Meg is előzöm Jirka Linhartot és egy másik srácot. Ott loholok a két futóspori nyomában folyamatosan. 51,5 km-nél Horní Vysokéba érek, itt ismét emberes frissítőpont. Nagy ölelés Ivanának, és pacsi Egonnak. Rotyog a virsli, és iszonyú mennyiféle finomság van itt is. Egon sörrel kínál, most túl hideg van hozzá, de Ivana mondja hogy van forralt bor, arra rárepülök, és szuperül esik a kifejezetten hidegben ezt kortyolgatni egy nagy bögréből. "Könnyes" búcsú. Már a Buková horáról lehetett látni a következő hegyet ami most következett. Egész végig Z- jelzés most a követendő. Érintek egy mauzóleumot, ahol magamban gyakorlom a nyelvviccet hogy "Lenin mauzóleumának a lelinóleumozása" :) Elhagyok egy háromfős futócsapatot, jó erőben hasítok fölfele, a két ismerős futósporit is látom előttem távolabb. Végül a legvégén egy irgalmatlan meredek emelkedőn érek föl a Sedlo 726 m-es csúcsára. A kilátópontnál van a kód. Ilyen kilátást nem sűrűn él át az ember az élete során. Teljesen felhők fölött vagyok napsütésben, a kisebb-nagyobb hegyek teteje kikandikál a sűrű felhők felett. Kérek egy fotót az itt pihenő sporttársaktól, ha nem lennék rajta ilyen sötét, akár profilkép gyanús is lehetne.. Extra jó kedvvel haladok tovább, pedig már 56 km, 8 órás ideutazás, és majd 11 óra menet után már lehet nem sokan mosolyognának. Nagyon meredek lefele jön, örülök hogy nem innen támadtam. A Malé sedlo kilátópont a tesójától 2,5 km-re van, de a terep azért igen technikás. A kilátás innen is fenomenális, mintha egy repülőn bámulnék kifele a felhők felett. Lefele megelőzöm a két ismerős futót (még hogy nem találkozok velük..) ,és jó tempóban kocogok bele a köd és a felhő kellős közepébe. A jó meleg után ismét hideg lesz, de nem tart sokáig, mert a Kalich várához felemelkedvén ismét a megszokott kilátás fogad, csak talán még látványosabban. Kicsit le is ülök, meg amúgy is zoknicsere, mert már orbitális lyuk tátong egy ideje a sarkán, és irritál. További futókat érek utol és hagyok le itt. Lefele kocogván egyszer csak szembe jön két ismerősöm akik most nem a 100-ason vannak, hanem csak kirándulnak fel a várba. Petra, Martin de örültem Nektek! Ismét egy réten kocogok, megelőz a két futóspori, továbbra is jókedvűek, viccelődünk hébe-hóba, de mindenki marad a saját tempójánál. Velük van Milan is aki még az éjszakai fakitermeléses Z- jelzésnél veszett el, de most már jó úton van. Mindketten múlt héten a Povazím 130-at nyomtuk! A következő pont után 4 km-en át egy régen megszűnt vasút nyomvonalán kellett mennünk. Persze sehogy se volt jó a talpfákon keresztül, ráadásul az út egy egynyomtávos kis hídon vitt át, alatta meg a szakadék. Ennek túloldalán volt a pont. A szívem eléggé lüktetett mire átértem valljuk meg.. Ismét hidegben és felhőben vagyok, de a picit idegőrlő rész után végre megérkezek Zubrnicébe. Ha a kedves olvasó emlékszik, ugyanitt volt a 30 km-es frissítőpont is. Most már 76 km-nél járok. A felhozatal ugyanaz, és én ugyanúgy cselekszem. Sült kolbász, zöldséges rizs, és nasi hegyek. Vizemet undorral kiöntöm, és helyette meleg teát, illetve a másikba kofolát öntök. Erőt merítek, most már azért fáradok szépen, de jó 20 perc után nyomás tovább. Majdnem 4 km-en át P-. Gonoszul, sunyin emelkedik az út. Ki jön mögöttem? A két futóspori :) Úgy látszik együtt megyünk, de mégsem :) Terepet ér lábam, undorító hatalmas sárban visz az emelkedő, egy hosszabb egyenesben még Milant is látom. Itt nem lehet haladni, pedig szeretnék. Beletörődök sorsomba, de mire felérnék a Plán nevű elágazásba, egyszer csak elkap egy gyengeség és le kell ülni teázni. Utolér a két spori, ők is mutatják hogy már nagyon lihegnek. Pár perc és megyek tovább, a tea nagyon jól esett. Utolérem őket, és a túra során itt először beszélgetünk egy kicsit hosszabbat, kérdezték hogy hívnak, hogy-hogy erre jöttem. Elmeséltem hogy elég sok százason túl vagyok, a múlt heti Povazímon meg teljesen ledöbbentek. Másnap mindketten bejelöltek facebookon :) Én is szurkoltam nekik, majd Velké Brezno település előtt ismét bele a hatalmas ködbe. Utolérünk egy sántikáló futót, én nem ismerem, de a "komák" megállnak vele kicsit beszélgetni. Nem gondoltam volna hogy többet nem találkozok a túra során velük, azt meg főleg nem, hogy utólag nézve a listát fel is adták valahol 76 és 91 km között :( Lehet hogy hülyeség, de így valahogy még büszkébb vagyok a teljesítményemre :) Jó tempóban zúzok most lefele, adja magát a széles dagonya nélküli út a településre. Gondoltam majd utolérnek, de nem. Késő délutánra jár, a táj nagyon morcos és hideg. Nem is bánom hogy a S- jelzésen egy hosszabb emelkedőn kimenekülök innen, és tádámm, máris süt a nap 350 m felett :) 2 km múlva balra saját nyilak, bíztam benne tényleg ott lesznek és igen. Hatalmas réten haladok, messzi már látom a következő EP-t a Lucemburkuv kopec 564 m-en álló kilátóját. Persze emelkedő visz fel ide.. Odaérvén látom hogy egy kis erdei étteremből jönnek ki a futók, benézek én is. Először fel a kilátóba majd utána ide, hallatszik a parancs! Semmi gond, oda-vissza 400 m. A kilátó alatti kis büfé 92 km-nél volt, és frissítőpontként funkcionált. Kaptam hagymalevest, és ehettem korlátlan mennyiségben több fajta palacsintát. Ráadásul amikor megtudta a tulaj hogy magyar vagyok, elkezdett magyar szavakat mondani, és tök boldog volt :) Kaptam egy korsó sört is, pedig nem is kértem :) Ez ám a kedvesség. Na ezért (is) szeretek egyre jobban kint túrázni. 16 óra van, a biztonság kedvéért előveszem a lámpát, és hálásan megköszönöm a sok finomságot. Szerencsére még itthon megjegyeztem ezt a Kukla nevű következő hegyet (talán csak azért mert az MKMK-n is van egy ilyen). Tudtam hogy toronyiránt felfele. Út sehol, csak nyíltól-nyílig, fától-fáig. Megfontoltan mászok fölfele nehogy kijöjjön a kaja :) A tetőn utolérem a ponton előttem induló hölgyet akit többször láttam a túra során az oda-visszáknál meg a frissítőknél mindig előttem, meg egy srácot akivel éppen most ment. A tetőn nagy levegő, majd hamar kocogásra váltunk. Ők láthatólag gyorsabbak hagyom is hadd menjenek. Már Ústi nad Labem szélét "kóstolgatjuk", de sajnos nem sikerült leérnem Brná városrészbe még lámpa nélkül. Jutalmam hatalmas köd már sötétben, csúszós avar, sziklák, és leredukálódott sebesség. Nem baj, volt már ennél sokkal nehezebb is. Végül lecsoszogok a városrészbe, és az aszfalton utolérek 3 futóhölgyet meglepetésre. Az 50-es távon voltak. Leérvén a főúthoz egy filces pont, majd sokáig alig 100 m-re a másik úttól ahol lejöttünk, emelkedünk vissza immár a Z-tanösvény jelzésen. Nem esik valami jól ez már, de nem állok meg, már csak azért sem, mert mögöttem jönnek :) Egy éles balkanyar után két hölgy megáll egy padnál. Én is iszok egy kortyot, majd a harmadik nyomába eredek, aki jó tempóban halad. Most kicsit jól esik nem elől menni. A Vysoky Ostry nyereghez kanyargunk fel, majd a P3-ön másszuk meg a kilátópontot. A végén már szinte csak vánszorogtam fölfele, így a tetőn megbontottam az energiaitalomat, közben elrévedve az éjszakai panorámában. A másik két hölgy mire felér, indulunk lefele, és nem is látjuk őket többet. Meglepetésre a cseh lány és társa akikkel a Kuklán találkoztam most jönnek csak fölfele. Valahol elkavarhattak. Nem kell sokat várni hamar utol is érnek, de nem előznek meg. Innen az utolsó 13 km-en már végig nagy köd volt, mivel nem mentünk már fel magasra. S- jelzésen érünk az Elba partjára, ahol szerencsére át lehetett menni a zsilipen, pedig volt valami pozor az itinerben 19 és reggel 6 között. Kicsit fostam is, mert már 19:20 volt mire ideértünk de nem volt semmi. A folyó túloldalán még az utolsó emelkedő belénk rúg egyet, a Nad Vanovem elágazásba kell még meredeken felmászni az utolsó filces pontért. Komótosan megyek fölfele, én vagyok leghátul, hova siessek. Végül az utolsó 5 km-t a nagy ködben ismét együtt tesszük meg az 50-esen induló hölggyel, a cseh lány és társa is csak két perccel ért be előttünk a célba. 

Nagyon jól esett beérni, mert már kifejezetten fáztam. Átveszem a díjazást, gratulálnak. Gratulálok én is mindenkinek, szuper túra volt, és mindenki nagyon erős aki itt most helyt állt. 

Megérkezik Gábor is pár óra múlva, és egy pici alvás után még egy nehezítés jön, a hazaút. Felváltva vezetünk, 7 órán át a nagy ködben, de ez is mission complete lett! :)