Mijo Creative Commons License 2000.03.10 0 0 6

Kedves Pistám, érzem én, hogy te jót akarsz, de mégis muszáj kimondanom, ha az egykori rádiós műsorpolitikád következetesebb lett volna akkor, amikor a nemzetiségi elnököket szólaltattad meg egymást követő hétvégeken, lehet, hogy az általunk most itt feszegetettek terén is előrébb állnánk ..!?
Pedig rólad mégcsak nem is feltételezem a szándékosságot, gondolom, a sors véletlenül hozta úgy, hogy csak a cigány, a "horvát", és német kisebbség vezető képviselőjére tellett a műsoridőből ....., de erre inkább te add meg a választ, most így utólag.
Ez egyébként hasonló a Marton Péter által vezetett rádió, általam ma sem értett "következetességéhez", amiről ugyan többször is szó volt közöttünk, csak éppen ma sem fér a fejembe. Itt arról van szó, hogy a Bajai Rádió évek óta rendszeresen sugároz német és horvát nyelvű nemzetiségi műsort, de valamilyen rejtélyes oknál fogva sem cigány, sem szerb nyelvűt nem, hogy a helyi bunyevácságról ne is beszéljek, mert hát hiszen legnagyobb számban - ha tetszik némelyeknek, ha nem - csak-csak ők képviselik a helyi szlávságot, lévén Baján vagyunk, és nem Baranyában, innen nem hinném, hogy bárkinek is lenne rokona Viroviticán, pláne nem Senjben :( ... :) !?

Pista, kifejezetten jó érzés volt veled mindig is találkozni, lévén te a legtermészetesebb módon szólaltál meg ....., na akkor, hogy is ..., én úgy vélem: bunyevácul ! Pedig a Striegl név - ugye -, talán inkább, a sváb származást engedi sejtetni .. !? És erről nekem azonnal eszembe jut a Bokodról az Onhausz Stefi mamája, a Lízi néni, meg az én nagyanyám, a Májkó, akik a legtermészetesebb módon váltottak szót egymással, akár bunyevácul, akár svábul ! No, szó sincs róla, hogy valamelyik klasszikus művét elemezték volna ki ekként, de mint tudott, nagyon kevés szó ismerete is elegendő ahhoz, hogy az emberek az egyszerű hétköznapi mondandójukat adják egymás értésére.
Ők még, mint jószomszédok, tisztelték egymást, tiszteletük jeleként volt természetes számukra, hogy - ha minimális mértékben is - gyakorolják egymás anyanyelvét, régi szép idők ...

Pista, hol is tartottunk ...., számít valamit is .. ?

Mijo

Előzmény: Törölt nick (5)