A mai junior magyar - norvég 38 - 20-as végeredménye, de a mutatott játék sem az állandó elégedetlenkedőket igazolja. Óriási gratuláció a lányoknak és a stábnak! A Szilágyi Zoltán vezette stábnak elsősorban azért, mert merészelt különböző klubokból válogatni, kellő lehetőséget adni sok játékosnak (akkor sem lecserélni őket, ha nem azonnal tudták a legjobbjukat nyújtani), versenyeztetni a posztokon ( nem ragaszkodni a már megismert nevekhez), azaz SzZ igazi versenyhelyzetet teremtett a játékosoknak, így a lányok is maximálisan ennek szellemében küzdöttek.
Ma, és a két meccs összesítéséban Szabó Anna volt a csapat legjobbja, aki góljai mellett nagyot harcolt a szabadlabdákért is, rendre sikerrel. Rajta kívül is nagyon sok jó teljesítmény volt ( Imre Sz, Kovalcsik B, Simon P, Gém L), de tetszett Vártok T, Szabó Lili, Sztankovics K, Panyi A hozzáállása is. Külön is meg kell említeni azt, ahogy jónéhány sikertelen megmozdulás után Szabó ll Laura képes volt újraépíteni önmagát ebben a sikerorientált közegben.
Látszott lányainkon a sokirányú, magas szintű technikai és taktikai képzettség, lemaradás - a norvégokhoz képest! - egy területen volt egyértelműen érzékelhető : a lövő mozdulat dinamikájában, robbanékonyságában, ennek következtében, a meglőtt labda sebességében.