Netről van, jót nevettem:

 

 

- Akkoriban örültünk, ha egy csésze teát ihattunk.

- Egy csésze hideg teát!

- Amiben nem volt se citrom, se cukor.

- Se tea!

- És persze csorba volt a csésze.

- Nekünk csészénk se volt. Mi újságpapírból ittunk.

- Mi meg vizes rongyot ettünk vacsorára.

- De szegényen is boldogabbak voltunk. Boldogabbak, mint most!

- Éppen azért, mert szegények voltunk. Apám mindig azt mondta, hogy a pénz nem boldogít fiam.

- Igaza volt! Én boldogabb voltam, amikor semmim se volt. Egy romos kis házban laktunk. A tető tele volt lyukakkal.

- Nektek legalább volt házatok. Mi huszonhatan laktunk egy szobában bútor nélkül. A padló fele hiányzott, ezért mind egy sarokba kuporodtunk, hogy le ne essünk.

- Szerencse, hogy volt szobátok! Mi a folyosón laktunk.

- Óh! Én arról csak álmodtam, hogy bárcsak egy folyosón lakhatnánk. Nekünk az kastély lett volna. Mi a szemétdombon laktunk. Minden reggel arra ébredtünk, hogy ránköntenek egy rakomány rothadó halat. Folyosó, ház? Hah!

- Amikor azt mondtam: ház, egy földbe vájt lukat értettem rajta, szakadozott vászonnal beborítva. De nekünk, az ház volt!

- Minket kilakoltattak a mi földbe vájt lyukunkból. Attól kezdve a tóban laktunk.

- Mázlisták! Nektek legalább volt tavatok. Mi viszont százötvenen éltünk egy cipősdobozban az út közepén.

- Kartondobozban?

- Igen.

- Micsoda kényelem! Mi három hónapig egy összetekert újságpapírban laktunk. Hatkor keltünk. Kitisztítottuk az újságpapírt, ettünk egy darab száraz kenyérhéjat. Napi tizennégy órát dolgoztunk a malomban heti hat pennyért. Utána hazamentünk, és apu addig vert minket a szíjával, amíg el nem aludtunk.

- Micsoda luxus! Mi hajnali háromkor kijöttünk a tóból. Ettünk egy marék meleg salakot. Húsz órát dolgoztunk a malomban havi két pennyért. Aztán hazamentünk, és apu a fejünket, meg a nyakunkat verte törött üveggel. Ha szerencsés napunk volt!

- Én minden éjfélkor kimásztam a cipősdobozból. Tisztára nyaltam az úttestet. Ettem egy kevés hideg salakot. Huszonhárom órát dolgoztam a malomban. Négy évenként egy pennyért. És amikor hazamentem, apu felszeletelt a kenyérvágó késsel.

- Na jó! Én este tízkor keltem. Azaz fél órával azelőtt, hogy lefeküdtem. Ittam egy csésze hideg mérget. Napi huszonkilenc órát dolgoztam a malomban. Én fizettem érte a főnöknek. Aztán hazamentem, és apu minden este hidegvérrel legyilkolt. Utána meg énekelve táncolt a síromon.

- Ezek a mai fiatalok meg nem hisznek el nekünk semmit.

- Bizony nem!

- Nem!

- Bizony!