A karizmatikus Istenszülő
Az Egyház karizmatikus dimenziója lényegi és nem mellőzhető. Nincs külön karizmatikus és nem-karizmatikus kereszténység. Az Egyház karizmatikus. Minden hívő karizmatikus, aki aktívan vállalja feladatát az Egyházban, és tudatában van, hogy a hozzá szükséges erőt felülről kell várnia. A pünkösdi mozgalom segítség, hogy erre a tényre reflektáljunk, nem pedig a karizmák működésének kizárólagos helye.
A kegyelemmel teljes Szűz, amikor igent mond az istenanyaság karizmájára, hitben Anyánkká, az Egyház „típusává” válik. Nemcsak lelkét, testét is kiszolgáltatja a Teremtő Léleknek, így foganja a Testet, amelynek tagjai vagyunk. Szűzi anyaságának karizmája révén jutnak el hozzánk azok a karizmák, amelyek a testet öltött Igéből áradnak az emberiségre. Ez a hitben vállalt anyaság nélkülözhetetlen láncszeme megváltásunknak, következésképpen a pünkösd-eseménynek is. Mária vissza nem vont, ma is hangzó „Legyen”-je nélkül nem jut el hozzánk semmiféle kegyelem, az sem, amit a kegyelemtan gratia gratis data néven ismer, és manapság inkább karizmának nevezünk. A karizmatikus Szűz a karizmatikus Egyház anyja.
Emiliano Tardif mutat rá, hogy a Szűzanya kivételes mértékben karizmatikus. [TARDIF, E.: In Jesus ist Heil. Veritas, Linz, 1990. 66-73. o.] Szentlélektől eltelve prófétál: „Lám, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48), s valóban Boldogságos Szűznek, Boldogasszonynak nevezzük nemzedékről nemzedékre. Csodatételt eszközöl ki Kánában (Jn 2,1-11); a csodát Jézus műveli, de ez minden csodánál így van, a karizmatikus személy csak közbenjáró. Nyilvánvaló, hogy Mária közbenjárása nélkül Jézus nem változtatná borrá a vizet. Rendkívüli gyógyító erő lép föl a Szent Szűz kegyhelyein; Jézus ereje az, de Mária közbenjárásával. A Lourdes-i és hasonló jelenségek beszédesen képviselték az Egyház karizmatikus jellegét már a pünkösd-mozgalom föllépése előtt. A Szűzanyáé a közbenjárás kivételes karizmája. Tardif mesél egy protestáns lelkipásztor barátjáról, aki mindig tiltakozott Mária közbenjárása ellen, hangoztatva a keresztény jogát, hogy közvetlenül Istenhez forduljon. Egy napon a protestáns pásztor megbetegedett, s a gyógyító karizmájáról ismert Tardif atyát kérte, hogy imádkozzék érte. „Én?” – viszonozta a katolikus pap. – „Fordulj közvetlenül Istenhez! Ha Mária nem imádkozhat érted, egy szegény bűnös hogyan imádkozhatna?” A keresztény mindig az egyetlen közvetítőhöz, Jézushoz fordul; de sohasem magányosan, mindig közösségben. Közösségben a megdicsőült Egyházzal is, benne kiemelkedő helyen az Istenszülővel. Ott van a Boldogságos Szűz a nyelveken beszélők között is pünkösdkor (ApCsel 1,12; 2,4). Rendkívüli evangelizációs karizmája van; megjelenései drámai erővel mutatnak Jézusra: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). Nagyobb hatással szólít bűnbánatra és engesztelésre, mint a legsikeresebb hitszónokok.
Hozzáteszem mindehhez, hogy Szűz Mária testi mennybevételének dogmája egyszer s mindenkorra való döntést jelent a karizmatikus princípium mellett, amely szerint az üdvösség már történelműnk jelen szakaszában sem merőben lelki ügy, amelynek semmi köze a látható világhoz, a testhez. Ellenkezőleg, a kegyelmi valóság manifesztálódik az emberi egzisztencia testi dimenziójában is. A szentek közössége révén kapcsolatban állunk a megdicsőült Egyházzal. Ez nem merő szellemvilág, hanem az új teremtés beteljesülése, amely Jézus föltámadásával testi valóság lett, s amelyben a Szent Szűz elsőnek részesült.
Méltatlan vád, hogy a katolikusok „Máriát teszik a Szentlélek helyébe”. Máriát Isten tette arra a helyre, ahol a Szentlélek összekötötte a mennyet a földdel. Hol várhatnánk a Szentlélekre, ha nem ezen a helyen, „Máriával, Jézus anyjával együtt” (ApCsel 1,14)? „A Szentlélek száll rád” – mondotta az angyal Máriának (Lk 1,35). „Leszáll rátok a Szentlélek” – mondja Jézus az Egyháznak (ApCsel 1,8). Akkor Mária volt az Egyház. Most az Egyház Mária: hitben foganja Urát, és az emberiségnek ajándékozza.
138-140. oldal
Kovács Gábor: A Lángoló Isten
