Racilaci Creative Commons License 2022.09.17 -1 0 34376

Most majd elverik a port Nagelsmannon, miközben évek óta következetesen el van baszva az átigazolási politikánk, s egyértelmű szerkezeti problémák vannak, amelyeket évek óta csak egyre növelünk / szaporítunk. 

 

Ma egy pillanatra megörültem, mert 10 percre kiküldte az edző Kimmichet oda, ahol világklasszis, aztán hirtelen eszébe jutott, a zseniális Kimmich-Sabitzer középpályás tengely, ami után kb. "meg is nyugodtam", hogy a szánalom folytatódik. Az meg, hogy Neuert küldjük előre a meccs végén egy kiesőjelölttel szemben, nos az Löw elhúzódó agóniájára emlékeztet, pont ilyenből kapott gólt a vb-n az Elf Korea ellen.

 

Mané nettó emberhátrány (egyébként a riporter és a közvélekedés emlékezetével szemben egyetlen jó meccse sem volt - az egy önbizalomtól duzzadó topcsapat csatárától nem kiemelkedő teljesítmény, hogy néha beleakadt a labdába, ilyet Coutinho is tudott, Sandro Wagner meg sokkal többet). Ha Coman sérült (márpedig sokszor lesz az), Sanénak pedig elveszik a játékkedvét, akkor kb. nincs senki, akivel Müller összejátszhatna. Mazraoui kb. ugyanaz a vicc, amit a bosnyáktól új igazolás címén már megszokhattunk. 

 

 

Most visszaolvastam, augusztus elsején volt két bejegyzésem, amelyekben ezeket a szerkezeti problémákat összeírtam. Nem nagyon látom, hogy ezekre bármi válasza is lenne az edzőnek. Heteking ment a hype a semmi körül, most a Barcelona ellen mutatott néhány percnyi meggyőző játék szintén lenyugtatott mindenkit, de innentől kb. minden meccs Nagelsmann kispadjáról szól.

 

 

Ami szomorú, mert másfél hónappal a sokak szerint tökéletesre sikerült átigazolási szezon után ezek nem olyan hibák, amelyeket egy edző hosszabb távon megoldhatna.

 

 

Egy új edző egyébként akkor tenné a legjobbat, ha Kimmichet kitolná jobbra, De Jongot kikövetelné magának, cserébe Pavard-t és Mazraouit, meg a Gravenberch-Sabitzer kettősből valamelyiket (naná, hogy szerintem melyiket), továbbá Gnabryt eladatná a fenébe, hogy ne is lássuk többé. 

 

Esetleg egy befejező csatár sem ártana.