PSZICHO-TRÉNING

@ forradalmárok és a hatalomban lévők éles elhatárolása finoman szólva is poszt-pszeudo-neobaloldali attitűd.
@ forradalmak paradoxona tudniilik pont ez:
@ h@t@lom nem intézmény, nem pénzelosztás, hanem inkább, -akárcsak a Csillagok háborújában az erő, -egy mindent átható energiamező. :) A hatalom a másokra való hatás intenzitása.
Naív anarchista az, aki tiszta lelkiismerettel vallja magát hatalomnélkülinek. Naivitása lehet mentség, de attól függetlenül baromság. A forradalmárok éppen emiatt a naivitás miatt válnak zsarnokokká, lévén, mikor döntés-helyzetbe kerülnek, (élet-, vagyon-, karrier-, stb fölötti döntések helyzetébe) naivitásuk semlegesíti lelkiismeretüket.

A pálya széléről bekiabáló sznob látszólagos morális előnyben szenved, szegény: nem akarja a hatalmat, épp ezért lenézi azt, aki akarja. Persze nincs igaza, csak a lelkivilága cizelláltabb egy fokkal: a hatalmat úgy akarja, hogy látszólag nem akarja, hogy megmaradjon erkölcsi tisztasága magaslatán, és erről a magaslatról döntsön a többi szerencsétlen lelki minőségéről, minősítésben éli ki hatalomvágyát, és becsapva önmagát semlegesíti lelkiismeretét.

A sérült lelkű zsörtölődő: a zsörtölődés esete akkor forog fenn, ha az illető elégedetlen magával.
Mivel magával elégedetlen, a világgal elégedetlen.
A hatalom és az uj-hatalmisták olykor-olykor egyezkedő, szimbiózisos harcában először ő esik ki, kivéve: ha elégedetlenségét intelligenciája, érzékenysége stb, révén sikerül projektálnia. Szerencsés esetben még vezető is válhat belőle. Amennyiben kisebb kaliber, megmarad Forgó Morgónak.

A lelkes amatőr:
-alkotásának naiv (vö. anarchista) bájába,
-pénztől való függetlenségébe, ebből fakadó gőgjébe (vö. sznob) menekül.
A sérült lelkű zsörtölődőtől idilli, ámbár mesterséges derűje különbözteti meg.
Dilettánssá akkor válik, ha hatalmáról azt hiszi, hogy nem az.

Hogy mi lesz?
höhö
kis szürke forradalmi árnyékszék